hu B%C3%A1rd (heraldika)

	bárd
	bárdok a Stetten család címerében
	Névváltozatok
	Magyarul
	szekerce, csatabárd (Gudenus I. 288.), hadibárd (Forgon 561.), vívóbárd (Gudenus I. 287.), tagló (TESz. III. 821.), balta (TESz. I. 233.), milling (hóhérbárd) (TESz. II. 922.); tagló 1848/1951: hosszúnyelű csatabárd, dárdaheggyel, horoggal a foka hegyén [Petőfi:ÖM 3:307: NSz.] (TESz. III. 821.);; balta 1612 'bárd, Beil; csatabárd, Streitaxt': "A fejedelem Báthori Gábor Nagy Andrást önmaga baltájával lova hátáról leverte." [MFl. 167.] (TESz. I. 223.)
	Más nyelveken
	de: Beil, Streitbeil, Hellebarde, Axt, Streitaxt, Parte
	Rövidítések jelentése
	A Wikimédia Commons tartalmaz bárd témájú médiaállományokat.

A bárd szekerceszerű, gyalogos vágó-döfő rúdfegyver. A közelharcban használták. A címertanban a címerképek közé tartozó heraldikai jelkép. Bárd Szent László király attribútuma, ezzel fakaszt vizet a sziklából.

Bárd

A bárd az egyik oldalon fejszeszerű, a másikon részben hegyes, részben kampószerű nyúlvánnyal van ellátva. A címereken különféle változatai láthatók. A 14. század második felétől használtak ún. kalapácsbárdokat. Ezek csúcsos végű zárópengével voltak ellátva, mely hatásosnak bizonyult a lemezpáncél áttörésénél. A hosszabb nyelűek a bárdok, a rövidebb nyelűek a szekercék. A 14. század végén a bárdokból, baltákból fejlődött ki a csákányfokos, mely a lemezpáncél és a nehéz sisakok áttörésére szolgált. A balták foka egyre inkább megnyúlt, az éllap helyén a tüske vált hangsúlyossá. A 14. században jellegzetes formája a madárcsőrre emlékeztető kissé ívelt, tüskés csákány. A foknak nem volt külön harci szerepe, súlyával az ütés erejét növelte. Elsősorban a lovasság használta.

Csatabárd

A heraldikában általában a csatabárd (de: Streitbeil) fordul elő. A középkori magyar csatabárd jól megfigyelhető a Képes krónikában. Éllapja félhold alakú, köpűje igen hosszú, inkább alabárdra hasonlít. Csatabárd volt a jelvénye az 1148-ban Aragóniában alapított A Bárd Hölgyei nevű rendnek. Norvégia címerében a bárdot tartó oroszlán Szent Olaf attribútuma.

Az 1395-ben előforduló magyar óbárdus kifejezés egyfajta pénz volt, melynek ó- előtagja arra utal, hogy ez a pénznem már a 14. század végén, a 15. század elején is réginek számított, míg utótagjában egyes vélemények szerint a bárd rejlik és arra utal, hogy a pénz előlapjára a bárdot tartó Szent László képét verték, más vélemény szerint viszont a 14. század végén a pénzverés jogát bérlő Onufrius Bardus de Peliske, királyi kincstartó-helyettes nevéből származik.

A csatabárd valószínűleg legelterjedtebb változata a kétélű csatabárd, mely puszta súlyával is egy páncélt kettévághatott. A csatabárd két végével két irányba harcolhattak az emberek. A közelharcban valószínűleg a legveszélyesebb fegyver volt. A csatabárdok végén, egyfajta plusz fegyverként, egy lándzsahegyet erősíthettek, így akár szúrásra is lehetett használni.

Bárdtípusok elnevezései

balta

A balta rövid nyelű hasítószerszám, amelyet szükség esetén fegyverként is használtak.

baltapuska

lőfegyverrel egybeépített balta, ismertebb nevén topor. A lőberendezéses fokos Magyarországon a 17. századtól lengyel hatásra elterjedt, toporként is emlegetett kombinált fegyver, amely legtöbbször rövid nyélre szerelt, lövésre is alkalmassá tett fokosbalta, csákány, fokoscsákány, tőr kombinációja.

csákánybalta

A csákánybalta a lemezvértek átütésére kifejlesztett régi magyar fegyver. A vágásra szolgáló éles baltafejhez tartozó szokásos négyszögletes, gyakran rövid nyakon ülő fokrészt megnyúlt, aláhajló, madárcsőrre emlékeztető tüske váltja fel.

csákányfokos

A csákányfokos lemezvértek áttörésére kifejlesztett régi magyar fegyver.

fejsze

A fejsze főként a fakitermelésben használatos hasító- és vágószerszám. Egy- vagy kétélű változatai ismeretesek. Szükség szerint – a baltához hasonlóan – fegyverként is bevethető.

fokos

Magyarországon nagyon elterjedt, támadásra és védekezésre is alkalmassá tett fegyver. Alaptípusát a baltáéhoz hasonló rövid fok és egy kissé megnyúlt nyakon ülő él jellemzi. A fok és él kombinációjától függően nevezték csákánynak, csákánybaltának, csákányfokosnak, fokosbaltának.

fokosbalta

A fokosbalta a baltához hasonló, de annál könnyebb és kecsesebb ütőfegyver, amely középhosszú nyélre van szerelve. Foka tagolt alapon, rövid nyakon ül, míg éle egyenes vagy kissé holdsarló alakú lezárást kap.

franciska

A franciska hajítóbárdhoz hasonló rövid nyelű balta.

gléfe

A gléfe az alabárd egyik fajtája.

partizán

A partizán az alabárdfélék egyik fajtája.

runka

A runka hosszú nyárson félhold alakú oldalpengével szerelt alabárdféle.

spétum

A spétum friauli nyársnak és korsekének is nevezett alabárdféle.

sponton

A sponton elsősorban rangjelző alabárdféle.

testőrbárd

A testőrbárd uralkodók, fejedelmek közvetlen védelmére, udvari szolgálatra kirendelt válogatott személyek jelvénye és fegyvere. A Svájci Gárda napjainkig megőrizte

hajítóbalta

A hajítóbalta rövid nyelű, vasból kovácsolt baltaféleség. A foka helyén, valamint a nyél felső folytatásában hegyes tüskét alakítottak ki.

hajítóbárd

A hajítóbárd rövid nyelű, egy darab vasból kovácsolt tüskés bárdlap.

hajítótüske

A hajítótüske a hajítóbárdok közé tartozó támadófegyver. Rövid vasnyele három hegyes vastüskében zárult. Lásd még Shuriken.

korseke

A korseke döfőfegyver. A 15. század elején még spétumnak vagy friauli nyársnak nevezett alabárdféle 16. századi elnevezése.

Jegyzetek

Rövidítések:

Bárd (en: axe)
Csatabárd (en: battle-axe, de: Streitaxt)
Kőműves-bárd (en: brick, or bricklayers-axe)
(széles)Bárd (en: broad axe)
Faragóbárd (en: chipping-axe)
(dán)Bárd (en: Danish-axe), látható a dán királyi címerben, a fején bevágás látható
Csáklyás bárd (en: lochabar-axe), a nyele görbe, a pengéje nagyon széles
Mészáros-bárd (en: slaughter-axe)
Alabárd (en: halbert or pole-axe)
(dán)Alabárd (en: Danish hatchet)
Fejsze (en: knyvett)