Aszalós Károly
Aszalós Károly (Baja, 1929. április 7. – Budapest, 1989. május 4.) koreográfus, tanár, művészeti vezető, az Állami Artistaképző Intézet igazgatója. ÉleteÉrettségi után a Magyar Testnevelési Főiskolán, Testnevelési Egyetem, testnevelői tanári képesítést kapott 1951-ben. 1950-től az MTH Központi Együttesének (Munkaerő Tartalékok Hivatala) tánckarának tanára, koreográfusa és művészeti vezetője, amely később KISZ Központi Művészegyüttes néven működött. Koreográfus volt a Honvéd Táncegyüttes 1955-ös bemutatóján, és Keleti Márton rendező, 1953-ban készített „Ifjú szívvel” című filmjének is. Főállásban, az Állami Balettintézetben, Magyar Táncművészeti Egyetem. akrobatikát és vívást tanított (szakedzői képesítéssel), később az intézet igazgató helyettesi feladatát látta el. 1969-ben a Csokonai Művelődési Ház Néptánc csoportját vezeti, majd a Magyar Cirkusz és Varieté, Fővárosi Nagycirkusz, Továbbképző Stúdiójába, tanári munkakörbe kapott megbízást. Az Állami Artistaképző Intézet tanára, majd igazgató helyettese lett 1970-től. Baross Imre halála után Aszalós Károly lett, 1986-tól az Artistaképző Intézet igazgatója, a haláláig. Mint igazgató, a nemzetközi kapcsolatok bővítése terén szerzett érdemeket. Fontos feladata volt az iskola korszerűsítésének koordinálása. Az iskolában bevezette a külföldi diákok magyarországi artistaképzését. Baross Imrével együtt megszervezte és vezette a manökenképzést, a bohócképző tanfolyamot, a kaszkadőrök képesítési rendszerét és a varieté táncképzést. A manökenek, modellek, ettől kezdődően itt végezték el a tanfolyamot, kaptak oklevelet, sikeres vizsga esetén. Művei
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia