A monarchiából származó zsidó családban született New York-ban, apja, Joseph Buchwald függönygyártó volt.[12] A nagy gazdasági világválság idején szülei intézetbe adták, ahonnan nevelőszülőkhöz került, s csak később tudott a család ismét egyesülni. 17 éves korában eljött otthonról, a középiskolát is otthagyva hamis gyámigazolással csatlakozott a tengerészgyalogsághoz, ahol 1945-ig szolgált és őrmesterként szerelt le.
Beiratkozott a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kommunikáció és újságírás szakára. Az egyetemet nem végezte el, mert kiderült, hogy nincs érettségije. Ugyan maradhatott volna amolyan külső hallgatói státuszban, ő mégis hátat fordított a felsőoktatásnak, késői elégtétel volt, hogy évtizedekkel később az USC-n díszdoktorrá avatták.[13] 1949-ben Párizsba utazott, ahol előbb a Variety magazint tudósította, majd a New York Herald Tribune európai kiadásának szerkesztőségéhez csatlakozott, ahol különleges hangulatú, Párizs éjszakai életéről szóló írásaira egy hasábot kapott. Ennek az időszaknak az egyik legismertebb írása az volt, amikor a franciáknak próbálta elmagyarázni az amerikai hálaadás ünnepét.[14] Párizsban találkozott későbbi feleségével, a divattervező Ann McGarryvel is.
1962-ben költöztek vissza az Egyesült Államokba, Washingtonba. Itt kezdett írni a The Washington Postba, ahol saját rovata lett. Humoros, szatirikus írásait emellett több lapnak is beküldte, amik igen népszerűek voltak: fénykorában volt, hogy 550 lapban jelentek meg írásai.[15] Írásaiban jellemzően valamilyen teljesen hétköznapi, egyszerű jelenség alapján hívta fel a figyelmet az amerikai közélet, gazdaság vagy éppen a külpolitika visszásságaira. Kíméletlenül – kíméletlen humorral – támadta a vietnámi háborút és a kormányt. Humoros támadásai miatt egyes kormányok nem szerették, amikor azonban Richard Nixon emberei összeállították az elnök ellenségeinek listáját, ő nem volt rajta Emiatt felháborodottan tiltakozott, mondván: nála nagyobb ellensége nincs is Nixonnak.[16] Utóbb kiderült: a Nixon-adminisztráció nagyon is számontartotta, ugyanis rajta volt a Nemzetbiztonsági Ügynökség által megfigyeltek listáján.[17]
A Pulitzer-díjat 1982-ben a Los Angeles Times tárcaírójaként kommentárjaiért kapta.[18] Bár ő alapvetően publicista volt, aki a szatíra eszközével dolgozott, az esetet úgy kommentálták: az amerikai sajtó történetében először fordul elő, hogy Pulitzer díjat kap egy humorista[19]
Buchwald számos film forgatókönyvírója volt, és talán még több meg nem valósult ötlete volt a filmipar számára. Emlékezetes esete volt a Paramount Pictures-szel folyt vitája. Az Eddie Murphy főszereplésével 1988-ban készült Amerikába jöttem c. vígjátékról Murphy úgy nyilatkozott, hogy a saját ötlete alapján készült, Buchwald azonban emlékeztette a filmstúdiót, hogy a sztorira kísértetiesen emlékeztető ötletét ő már 1982-ben átadta nekik. A vita a bíróságon folytatódott ami Buchwaldnak adott igazat, a Paramount pedig 900 ezer dollárt fizetett, hogy elejét vegye egy precedensértékű ítéletnek.[20]
Egészségi állapota folyamatosan romlott, veseelégtelenségtől szenvedett, bal lábát 2006-ban térd alatt amputálták,[21] felhagyott a dialízissel, és elvonult, hogy meghaljon. Elbúcsúzott családjától és barátaitól, ám ekkor veséje ismét elkezdett rendesen működni, ezért újra írni kezdett. Ebben az időben kezdték úgy emlegetni a hospice otthonban, hogy "a pasas, aki nem hal meg".[15] 2007 elején azonban mégis legyűrte rosszul működő veséje, családja körében, Washingtonban hunyt el.
Könyvei
Paris After Dark (Imprimerie du Centre 1950. Also Published by Herald Tribune, European Ed., S. A., 1953)
Art Buchwald's Paris (Lion Library, 1956)
I Chose Caviar (Victor Gollancz, 1957)
The Brave Coward (Harper, 1957)
More Caviar (Victor Gollancz, 1958)
A Gift from the Boys (Harper, 1958)
Don't Forget to Write (World Pub. Co., 1960)
Come with Me Home: Complete Novel Also by Gladys Hasty Carroll and Jerrard Tickell (Doubleday, 1960)
How Much is that in Dollars? (World Pub. Co., 1961)
Is it Safe to Drink the Water? (PBK Crest Books, 1963)
I Chose Capitol Punishment (World Pub. Co., 1963)
... and Then I Told the President: The Secret Papers of Art Buchwald (Weidenfeld & Nicolson, 1965)
Son of the Great Society (Putnam, 1966)
Have I Ever Lied to You? (Putnam, 1968)
The Establishment is Alive and Well in Washington (Putnam, 1969)
Counting Sheep; The Log and the Complete Play: Sheep on the Runway. (Putnam, 1970)
Oh, to be a Swinger (Vintage, 1970)
Getting High in Government Circles (Putnam, 1971)
I Never Danced at the White House (Putnam, 1973)
"I Am Not a Crook" (Putnam, 1974)
The Bollo Caper: A Fable for Children of All Ages (Doubleday, 1974)
Irving's Delight: At Last! a Cat Story for the Whole Family! (McKay, 1975)
Washington Is Leaking (Putnam, 1976)
Down the Seine and Up the Potomac (Putnam, 1977)
Best cartoons of the world Miller Collection (Brown University)(Atlas World Press Review, 1978)
Art Buchwald by Leonard Probst Transcript of an interview conducted by Leonard Probst, March 31, and April 1, 1978.(American Jewish Committee, Oral History Library, 1978)
The Buchwald Stops Here (Putnam, 1979)
Seems Like Yesterday Ann Buchwald interrupted by Art Buchwald (Putnam, 1980)
Laid Back in Washington (Putnam, 1981)
While Reagan Slept (Putnam, 1983)
You Ask, Buchwald Answers (Listen & Learn U.S.A.!, 1983)
The Official Bank-Haters' Handbook also by Joel D. Joseph (Natl Pr Books, 1984)
"You Can Fool All of the People All the Time" (Putnam, 1985)
