Izlandi személynév. A második tagja apai vagy anyai név, és nem családnév. Az izlandi nyelvben hivatalos megszólításként a keresztnév használatos, és ennek alapján rendezik a neveket ábécérendbe.
Arnaldur Indriðason Izland fővárosában, Reykjavíkban született. A helyi egyetem történelem szakán végzett 1996-ban, majd újságíróként, forgatókönyvíróként dolgozott. 1986 és 2001 között a Morgunblaðið nevű izlandi lap filmkritikusa volt.
Első regénye (Synir duftsins) 1997-ben jelent meg, ebben már Erlendur felügyelő a főszereplő, aki eddig összesen tizenhárom Indriðason-regény központi alakja.
Könyvei eddig huszonhat országban jelentek meg. 2002-ben (a Vérvonallal) és 2003-ban (a Kihantolt bűnökkel) is elnyerte a skandináv krimiírók szövetségének díját. 2005-ben neki ítélték a brit krimiírók szövetségének Arany Tőr nevű díját Kihantolt bűnök című regényéért. Ő volt az első nem angolszász díjazott szerző.
Jelenleg Reykjavikban él feleségével és három gyermekével.
Művei
Az Erlendur felügyelő-sorozat kötetei
Synir duftsins (1997)
Dauðarósir (1998)
Vérvonal (Mýrin, 2000) Magyar kiadás: Bp. 2007, Animus Kiadó. Ford.: Tótfalusi István
Kihantolt bűnök (Grafarþögn, 2001) Magyar kiadás: Bp. 2007, Animus Kiadó. Ford.: Tótfalusi István
Távoli hangok (Röddin, 2003) Magyar kiadás: Bp. 2008, Animus Kiadó. Ford.: Torma Péter
Hidegzóna (Kleifarvatn, 2004) Magyar kiadás: Bp. 2010, Animus Kiadó. Ford.: Torma Péter
Hideg nyomon (Vetrarborgin, 2005) Magyar kiadás: Bp. 2011, Animus Kiadó. Ford.: Torma Péter
Hipotermia (Harðskafi, 2007) Magyar kiadás: Bp. 2014, Animus Kiadó. Ford.: Torma Péter
Reykjavíki éjszakák (Reykjavíkurnætur, 2012) Magyar kiadás: Bp. 2020, Animus Kiadó. Ford.: Torma Péter
Kamp Knox (2014)
Krókar Húsið (2016)
A Konráð-sorozat kötetei
Myrkrið veit (2017)
Stúlkan hjá brúnni (2018)
Egyéb regényei
Napóleonsskjölin (1999)
Bettý (2003)
Konungsbók (2006)
Skuggasund (2013)
Þýska húsið (2015)
Petsamo (2016)
Egyéb írásai
Leyndardómar Reykjavíkur 2000 (egy fejezet szerzője; 2000)
Reykjavík-Rotterdam (társforgatókönyv-író, 2008). A film amerikai remake-je Csempészek(Contraband) címmel 2012-ben készült el.
Filmváltozat
A Vérvonal című regényből 2006-ban Izland legismertebb rendezője, Baltasar Kormákur készített filmet, amely több nemzetközi díjat is elnyert: a 2007-es Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon Kristály Glóbuszra, a 2008-as Titanic Filmfesztiválon pedig a Hullámtörők-díjra találták érdemesnek.