1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2023. szeptember 29. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2017. augusztus 30.
Az eszéki Osijekben nevelkedett.[1]2010. május 13-án 18 évesen mutatkozott be az Osijek felnőttcsapatában, az HNK Cibalia Vinkovci ellen 4 perc játéklehetőséget kapott.[2]2012. november 3-án első gólját is megszerezte a bajnokságban a Cibalia ellen.[3]2017 augusztus végén három évre aláírt a magyar Puskás Akadémia együtteséhez.[4] A 2017–2018-as szezonban 22 bajnokin két gólt szerzett, a Magyar Kupában pedig ötször talált a kapuba. Ő szerezte csapata gólját az Újpest elleni döntőben is, de csapata büntetőkkel vereséget szenvedett. 2018 nyarán az arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba csapatához került kölcsönbe.[5] 2019 augusztusában a Puskás Akadémia felbontotta a szerződését.[6] Szeptember 6-án az Újpesthez írt alá.[7] A 2019–2020-as szezonban tizenhat bajnokin kapott lehetőséget a lila-fehér klubban, valamint háromszor lépett pályára a Magyar Kupában. A szezon végén távozott a csapattól,[8] majd szeptember elején a klub hivatalos honlapján tett bejelentést arról, hogy Perošević mégis marad az Újpest játékosa.[9]
2021. szeptember 23-án Indiába szerződött, az East Bengal csapatához.[10] Összesen 14 bajnoki mérkőzésen 4 gólt szerzett, csapata pedig a tabella utolsó helyén végzett.[11]
2023 januárjában Perošević visszatért Horvátországba, és a Slaven Belupo csapatához igazolt.[12]
2023. augusztus 21-én egyéves szerződést kötött a lengyel első osztályú Podbeskidzie csapatával.[13]
A válogatottban
A horvát válogatottban 2017 januárban mutatkozott be. A chilei válogatott ellen kezdőként 57 percet játszott, Kína ellen pedig csereként 25 percet kapott, gólt egyik mérkőzésen sem szerzett.