Anna Maria Zwanziger
Anna Maria Zwanziger (szül. Schönleben; Nürnberg 1760. augusztus 6. – Kulmbach, 1811. szeptember 27.) német sorozatgyilkos. ÉleteFérje közjegyző volt, alkoholista életmódja miatt 1796-ban meghalt. Ezután az özvegy elszegényedett. Hogy két gyermekét el tudja tartani, 1808-ban egy Glaser nevű bírósági hivatalnoknál vállalt házvezetőnői munkát.[1] 1808. augusztus 26-án arzénnel megmérgezte a ház asszonyát. A gyilkosság indítékaként azt feltételezik, hogy Anna azt remélte, férjhez mehet a munkaadójához, és átveheti a meggyilkolt háziasszony helyét. Ez a terve azonban nem sikerült, bár sosem merült fel, hogy köze lenne az esethez, mégis munkahelyet váltott. Következő munkaadója szintén egy bírósági titkár volt, akit Grohmann-nak hívtak. Az agglegény egyébként is hajlamos volt a megbetegedésre, de 1809. május 8-án egy rövid és súlyos betegség következtében halt meg, amely arzénmérgezésre utalt. Nem sokkal korábban hozta nyilvánosságra házassági terveit egy másik nővel, Anna ezúttal is azt remélte, hogy a munkaadójához mehet feleségül. Ebben az esetben sem esett rá gyanú a gyilkossággal kapcsolatban, noha korábban nyilvánosan kifejezte vonzalmát Grohmann felé.[1] Következő munkaadója, Gebhard bíró felesége 1809. május 20-án belehalt a szülésbe. Halála előtt azt hangoztatta, hogy valószínűleg megmérgezték.[2] Gebhard maga, valamint számos látogató és inas, összesen tíz ember szintén megbetegedett. Ennek eredményeként Zwanzigert elbocsátották. De csak akkor elemezték ki az ételt egy gyógyszertárban, amikor a család két szobalánya és a legkisebb gyermek is megbetegedett. A sókészletekben nagy mennyiségű arzént találtak,[3] ami végül a korábbi áldozatok exhumálásához vezetett, akiket mind arzénmérgezés áldozatként azonosítottak a külső jegyek alapján: a holttestek szokatlanul alacsony bomlása, a testek múmiaszerűen megkeményedtek.[4] Anna Margaretha Zwanzigert 1809 októberében alapos gyanúval letartóztatták. Letartóztatásakor három csomag méreg volt nála: két csomag arzén és egy csomag arzenit. 1810. április 16-án került sor a tárgyalásra, ahol végül elismerte, hogy áldozatait megmérgezte, azonban azt állította, hogy nem állt szándékában megölni őket. 1811 júliusában halálra ítélték, és 1811. szeptember 17-én lefejezték.[5] Áldozatok
Irodalom
Jegyzetek
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia