Allah kertje
Az Allah kertje (eredeti cím: The Garden of Allah) 1936-ban bemutatott szentimentális film. Rendezője Richard Boleslawski, a producer David O. Selznick volt. Főszerepben Marlene Dietrich és Charles Boyer. A történet Robert S. Hichens The Garden of Allah című 1905-ös regénye alapján íródott. A regényt e film előtt már kétszer megfilmesítették, először egy 1916-os némafilmben, majd 1927-ben. Ez volt a második olyan film, amit a Technicolor három-sávos eljárásával készítettek, amit tiszteletbeli Oscar-díjjal jutalmaztak. CselekményeEgy Észak-Afrikában lévő, örök némaságot fogadott szerzetesek trappista kolostorának vezetője egy francia katonatisztnek dicsekszik azzal a különleges likőrrel, amit generációk óta a kolostorban készítenek, melynek receptjét mindig csak egyetlen ember ismeri. Jelenleg ez az ember Antoine testvér. Váratlanul hozzák a hírt, hogy Antoine testvér Boris Androvski (Charles Boyer) észrevétlenül otthagyja társait és a civil életbe menekült. Domini Enfilden (Marlene Dietrich), apja halála után meglátogatja azt a zárdát (egy európai nagyváros közelében), ahol gyermekkorát töltötte. A főnővér tanácsára Észak-Afrikába utazik, hogy a végtelen sivatagban megnyugvást találjon. Androvski és Domini találkoznak a vonaton (de egy szót sem szólnak egymáshoz), majd egy táncos mulatóban is, ahol a nőnek feltűnik a bánatos, szótlan férfi. Néhány hetes ismerkedés és sivatagi kirándulás után egy helyi keresztény templomban összeházasodnak. Ezután egy karavánnal útra kelnek a sivatagba. Előtte egy arab jövendőmondó a homokban olvasva boldogságot jósol Domininek, amit nagy szomorúság fog követni. Ő válaszul azt mondja, hogy a boldogság megéri, és nem akarja a szomorú részleteket megismerni. Amikor egyik este tábort vernek egy rom közelében, a nő felmegy a romra egy fáklyával, hogy a sötétségben a férje könnyebben visszataláljon. A fényt egy francia járőrosztag is észreveszi, akik eltévedtek, és már három napja nem ittak vizet. Az asszony meghívja a tisztet vacsorára. Itt előkerül az a híres likőr, amit a tiszt a kolostorban is látott. Nem tudni, mi történik, de a tiszt váratlanul elhagyja a sátrat és hajnali indulást rendel az embereinek. Anteoni gróf is meglátogatja a párt (vele korábban egy oázisban találkoztak), és kérdéseivel rávezeti a nőt, hogy a férje az a szerzetes, aki megszegte istennek tett fogadalmát és elszökött a kolostorból. Boris bevallja feleségének, hogy boldogan élt a kolostorban, de arra is vágyott, hogy megismerje a külvilágot. Szerette a nőt, de most mégis visszatér a kolostorba és teljesíti fogadalmát. Szereposztás
MegjelenéseA film DVD-n 2004. október 19-én jelent meg, helyreállított képminőséggel. BevételekA film költségvetése eredetileg 1,6 millió dollár volt, amit becslések szerint 370 000 dollárral túllépett, és nagyjából ennyi volt a film vesztesége a mozipénztáraknál.[1] Díjak, jelölésekelnyert díj
jelölés
Forgatási helyszínek
A sivatagos helyszíneken napközben csak délelőtt tudtak forgatni, mert délutánra annyira felforrósodott, hogy képtelenség volt dolgozni.[2] ÉrdekességA filmben az hangzik el, hogy egy arab mondás szerint „a sivatag Allah kertje”. Jegyzetek
További információk
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia