Alfonsina Storni
Alfonsina Storni (Sala Capriasca, Ticino kanton, 1892. május 29. – Mar del Plata, 1938. október 25.) a 20. századi latin-amerikai költészet egyik legfontosabb alakja. ÉleteAlfonsina Storni Svájcban, egy Sala Capriasca nevű városban született, szülei argentin söriparosok voltak. Itt éltek pár évig, Alfonsina itt tanult meg olasz nyelven beszélni. Nem sokkal később a családi vállalkozás csődbe ment, így az argentínai Rosario városában nyitottak egy kocsmát, egy ideig Alfonsina is itt dolgozott. 1907-ben csatlakozott egy vándorszínház társulatához, akikkel beutazta az egész vidéket. Visszatérve befejezte a tanulmányait, mint vidéki általános iskolai tanár, valamint elkezdett dolgozni néhány magazinnál (Mundo Rosarino, Monos y Monadas, Mundo Argentino). 1911-ben Buenos Aires-be költözött, a nagyváros ismeretlenségét kutatva. A következő évben megszületett fia, Alejandro, aki házasságon kívüli gyerek volt, egy újságíróval való kapcsolatából. Az anyagi nehézségek ellenére, 1916-ban megjelent első kötete, a La inquietud del rosal („A nyugtalanság rózsája”), később elkezdett írni egy magazinnak (Caras y Caretas), mialatt pénztárosként dolgozott egy boltban. Hamarosan több más íróval is összebarátkozott, például José Enrique Rodóval, Amado Nervóval, de szoros barátságban volt José Ingenierosszal és Manuel Ugarte-val is. Amint az anyagi helyzete megengedte, utazgatott Montevideóban és Uruguayban, itt találkozott Juana de Ibarbourou költőnővel és Horacio Quiroga íróval, akikkel jó barátokká váltak. Az 1920-ban kiadott Languidez („Bágyadtság”) c. kötetével több díjat is elnyert. Irodalmat tanított egy egyetemen; 1925-ben publikálta az Ocre c. munkáját. A stílusa mostanra több realista jegyet mutatott mint előtte, témáiban pedig sokkal erőteljesebb lett a feminista vonal. Európai utazásainak köszönhetően sokat változott a stílusa, a korábbi sablonok eltűntek és eljutott egy sokkal drámaibb líraiságba, megtöltődött egyfajta erotikus hevességgel - ami abban az időben ismeretlennek számított-, és új feminista gondolatisággal, például a Mundo de siete pozos („A világ hét forrása”) (1934) és Mascarilla y trébol („Álarc és lóhere”) (1938) c. kötetében. Storni egyszer el enemigo-nak, ellenségnek nevezte a férfiakat. Munkájának nagy része a nők férfiak általi elnyomására koncentrál. Ez gyakran személyes sértegetésekben formálódik meg, melyeket általánosságban a férfiaknak szán, például a „Tú me quieres blanca”-ban („Ártatlanul akarsz engem”) azt írja, Dios te lo perdone, „Isten bocsásson meg nektek”. ![]() Másfél évvel barátja, Horacio Quiroga öngyilkossága után, 1938 októberében elküldte az utolsó versét (Voy a dormir - „Aludni térek”) egy újságnak; majd 25-én kedden, hajnali 1 körül elhagyta a szobáját és a tenger felé vette az irányt (Argentína, Mar del Plata, La Perla nevű partszakasza).Reggel két munkás találta meg a partra mosott testét.Az életrajzkutatók úgy tartják, hogy a hullámtörőről ugrott bele a vízbe, de népszerű legendák szerint lassan sétált a tengerbe, amíg el nem merült.
[az angol fordítás alapján szabadon:
Virágok foga, harmat hajhálója, Aludni térek, dadám, fektess az ágyba. Hagyj egyedül: hallod, ahogy a rügyek kipattannak… így tán elfeledsz… Köszönöm. Ó, és még egy kérés: MunkáiVersei, kötetei magyar fordításban nem jelentek meg.
Fordítás
További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Alfonsina Storni témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia