Alexandru Borza
Alexandru Borza (Gyulafehérvár, 1887. május 21. – Kolozsvár, 1971. szeptember 3.) román botanikus, görögkatolikus szerzetes. ÉleteApja Ignat Borza a magyar hadsereg altisztje volt. A család a Kolozs megyei Berkes faluból származik, amelyet a család tiszteletére utóbb Borzești-nek neveztek el. Később a szülők Tordára költöztek. A balázsfalvi görögkatolikus szeminárium elvégzése után a budapesti tudományegyetemen folytatott tanulmányokat. Ezt követően a balázsfalvi fiúgiumnáziumban tanított, majd a kolozsvári egyetemre nevezték ki a botanika tanárának, később a növényrendszertani tanszék vezetőjének. 1919-ben ő jelentette be, hogy a román Kormányzótanács nevében az egyetem Állattani Intézetét, a Szövet- és Fejlődéstani Intézetet, illetve az Erdélyi Múzeum-Egylet Állattárát, figyelmen kívül hagyva, hogy az Állattár nem állami, hanem magántulajdon volt. Kormánybiztosként ő képviselte a román államot az Erdélyi Múzeum-Egyesület további sorsáról és vagyonáról folytatott tárgyalásokon. 1923-ban kialakította a kolozsvári botanikus kertet a jelenlegi formájában. (Ma a botanikus kert az ő nevét viseli). 1935-ben ő kezdeményezésére jött létre a Retyezát Nemzeti Park is; a parkban a Pietrele-menedékház mellett szobrot állítottak neki. Egyike volt a román cserkészmozgalom elindítóinak. A két világháború között ő volt a Görögkatolikus Román Egyesület elnöke, ezért a kommunista hatóságok 1948-ban a román görögkatolikus egyház megszüntetésekor letartóztatták. Tagja volt az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek. 1925 decemberében javasolta, hogy 85 román egyetemi és főiskolai tanár adja be felvételi kérését. 1990-ben a Román Akadémia posztumusz tagjává választották. Művei
Források
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia