|
Alex Ferguson
Sir Alexander Chapman Ferguson (Govan, 1941. december 31. –) skót labdarúgócsatár, majd edző, 27 évig irányította a Manchester United csapatát. Az ott eltöltött ideje alatt vált az egyik legsikeresebb és legtiszteltebb edzővé a játék történetében.[2] A Brit Birodalom Rendje lovagparancsnoki osztályának birtokosa (Knight Bachelor). 2023-ban beiktatták a Premier League Hírességek Csarnokába. Ferguson az East Stirlingshire és a St. Mirren menedzsere volt, mielőtt eléggé sikeres időszakot töltött volna el az Aberdeennél. Miután Jock Stein halálát követően rövid ideig edzette a skót labdarúgó-válogatottat, 1986 novemberében nevezték ki a Manchester United élére. Ferguson volt a Manchester United legtovább hivatalban lévő edzője, 2010. december 19-én döntötte meg Sir Matt Busby rekordját, több mint 26 és fél évet töltött a klub menedzsereként. Rengeteg díjat nyert, több rekordot tart, például ő nyerte meg legtöbbször a Premier League Év edzője díjat. 2008-ban ő lett a harmadik brit edző, aki egynél többször nyerte meg az Európa-kupát. Az 1999-es születésnapi díjak gáláján a játékért tett szolgálataiért a királynő lovaggá ütötte.[3] 2013. május 8-án Ferguson bejelentette visszavonulását. 26 manchesteri éve alatt 38 trófeát nyert, ebből 13 Premier League- és 2 UEFA-bajnokok ligája-győzelem.[4] A kezdetekAlexander Beaton Ferguson, egy galvanizáló munkás segítője a hajóépítési iparban és felesége, Elizabeth fiaként,[5] Alex Ferguson nagymamája Shieldhall Road-i házában, Govanban született 1941. december 31-én, egy bérleményben nőtt fel a Govan Road 667 szám alatt szüleivel és öccsével, Martinnal.[6] A Broomloan Road Általános Iskola, majd később a Govan Középiskola tanulója volt,[7][8] a Rangersnek szurkolt.[9] JátékoskéntFerguson játékoskarrierje amatőrként kezdődött a Queen’s Parknál, ahol 16 évesen csatárként játszott.[10] Első meccsét rémálomként jellemezte,[11] ő lőtte a Queen’s Park gólját, 2–1-re kaptak ki a Stranraertől. Legemlékezetesebb meccse a csapatban a Queen of the Southtól 1959 Boxing Dayjén, a korábbi angol válogatott Ivor Broadis négy gólt lőtt. A Queen’s Park egyetlen gólját Ferguson lőtte.[12] Habár a klub színeiben 31 meccsen 20 gólt lőtt, nem lett alapember, 1960-ban a St. Johnstoneba igazolt. Habár itt is folytatta a gólgyártást, továbbra sem sikerült helyet kiharcolnia magának a kezdőben, tovább szeretett volna igazolni. Ferguson Kanadába akart emigrálni,[13] azonban a St. Johnstone menedzsere a Rangers elleni meccsre nem talált csatárt, így neki kellett beugrania, a meglepetésgyőzelemből mesterhármassal vette ki a részét. 1964. nyarán a Dunfermline szerződtette, ahol teljesen profi labdarúgó vált belőle. A következő szezonban (1964–65) a Dunfermline végig versenyben volt a bajnoki címért, a kupadöntőbe is bejutott, de Ferguson a St. Johnstone elleni bajnokin mutatott gyenge teljesítménye miatt ott nem játszhatott. A Dunfermline 3–2-re kikapott a Celtictől, majd a bajnokságot is elvesztette egy ponttal. Az 1965–66-os szezonban Ferguson 51 meccsen 45 gólt lőtt. A celtices Joe McBride társaságában 31 góllal a Scottish League gólkirálya lett.[14] 65 000 fontért igazolt a Rangersbe, ez új átigazolási rekord volt két skót klub közt. Egy gólért hibáztatható volt, amit az 1968–1969-es skót labdarúgókupa döntőjében kaptak,[15] a meccsen a Celtic csapatkapitányát, Billy McNeillt kellett volna fognia, hamarosan a juniorcsapathoz száműzték.[16] Őt és testvérét annyira feldúlta a vereség, hogy eldobták ezüstérmüket.[17] Voltak, akik azt állították, hogy a katolikus Cathy Holdinggal való házassága miatt részesült a klubnál negatív diszkriminációban,[18] de Ferguson önéletrajzában tisztázta,[19] hogy amikor csatlakozott a klubhoz, tudtak felesége vallásáról és a kupadöntőben elkövetett hibája miatt volt minden. A következő októberben a Nottingham Forest szerződtette volna,[20] de felesége nem szeretett volna Angliába költözni, így a Falkirket választotta. Itt eredetileg játékosedző volt, de mikor John Prentice lett a menedzser, az edzői jogokat elvette Fergusontól. A csatár válaszul eladását kérte, az Ayr Unitedbe igazolt, ahol 1974-ben befejezte játékos-pályafutását. Edzői pályafutásának kezdeteEast Stirlingshire1974 júniusában, 32 évesen az East Stirlingshire menedzsere lett. A részmunkaidős állásért havonta 40 fontot kapott, a klubnak nem volt kapusa.[21] Fegyelmezésével szerzett hírnevet, mint a klub csatára, Bobby McCulley később mondta: "Soha nem féltem senkitől, de Ferguson a kezdetektől egy ijesztő szemét volt."[22] A következő októberben a St. Mirren szerette volna megszerezni. Habár az East Stirlingshire alatt voltak a ligában, nagyobb klub volt, bár Ferguson némi lojalitást érzett East Stirlingshire iránt, Jock Stein tanácsára aláírt a St. Mirrenhez.[23] St. MirrenFerguson 1974 és 1978 közt volt a St. Mirren menedzsere, hihetetlen átalakítást hajtott végre, kezdetben mindössze 1000 néző járt ki a meccsekre, a harmadosztály alsó régióiból az 1977-es másodosztály megnyeréséig vezette a csapatot, felfedezett olyan tehetségeket, mint Billy Stark, Tony Fitzpatrick, Lex Richardson, Frank McGarvey, Bobby Reid és Peter Weir, mindeközben csodálatos támadófocit játszottak. Az átlagéletkor 19 év volt, a csapatkapitány Fitzpatrick is mindössze 20.[24] A St. Mirren az egyetlen klub, aki valaha kirúgta Fergusont. Az edző jogellenes felmondás miatt egy törvényszékhez vonult, de kérelmét elutasították, a fellebbezésre sem adtak lehetőséget. Billy Adams 1999. május 30-i Sunday Heraldbeli cikkéből kiderül, az hivatalos verzió szerint Fergusont különböző szerződésszegésekért, beleértve jogtalan kifizetéseket a játékosoknak, menesztették.[25] Azzal is vádolták, hogy megfélemlítette a titkárt, mert az edző a játékosoknak bizonyos juttatásokat adómentesen szeretett volna kifizetni. Nem beszélt vele 6 hétig, elkobozták a kulcsát, mindössze egy 17 éves asszisztensen keresztül kommunikált. A bíróság megállapította, Ferguson "különösen kicsinyes" és "éretlen" volt.[26] A St. Mirren elnöke, Willie Todd kijelentette, Fergusonnak "nincs menedzseri képessége". 2008. május 31-én a The Guardian interjút közölt a korábban Fergusont kirúgó 87 éves Toddal. Az üzletember elmondta, a menesztés legfőbb oka az volt, hogy a skót szakember már megegyezett az Aberdeennel. Ferguson elmondta a Daily Mirror újságírójának, Jim Rodgernek, legalább egy játékost magával vitt volna. A St. Mirren stábja tudott távozási szándékáról. Todd sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, de hibáztatta az Aberdeent, hogy nem akarták megvitatni az ügyet.[27] 1977-ben Ferguson mégsem kapta meg az Aberdeen menedzsere, a posztot Billy McNeill kapta, aki egy év múlva visszaért a Celtichez, így Ferguson megkaphatta a szerepet.[28] AberdeenA kései 1970-es évekFerguson 1978-ban lett az Aberdeennél Billy McNeill utódja, aki csak egy szezonon keresztül edzette a csapatot, mielőtt elfogadta a Celtic ajánlatát. Habár az Aberdeen Skócia egyik legrégebbi klubja volt, csak egyszer nyerték meg a bajnokságot, 1955-ben, Dave Halliday edzősködése alatt. A csapat december óta nem kapott ki, ezüstérmes lett.[29] Ferguson már négy éve edzősködött, de még így is idősebb volt jó pár játékosa, nem is sikerült mindegyikük bizalmát megnyernie, így például Joe Harperét sem.[30] A szezon nem volt különösen sikeres, a kupában az elődöntőig jutottak. a Ligakupa-döntőt elvesztették és negyedikek lettek a bajnokságban. Az Aberdeen az 1979–80-as Ligakupa-döntőt is elvesztette a Dundee United ellen, újrajátszás után. Ferguson felvállalta a felelősséget, a csapaton nem változtatott.[31] 1980-as évek és az ezüstkorszakAz Aberdeen rosszul kezdte az 1979–80-as szezont, de az új évben drámaian feljavult a formájuk, az utolsó fordulóban aratott 5–0-s sikerrel megnyerték a bajnokságot. 15 év óta ez volt az első alkalom, hogy nem a Rangers vagy a Celtic nyert. Ferguson már élvezte a játékosok tiszteletét, később így beszélt róla: "Ez a győzelem egyesített minket. A játékosok végre hittek bennem".[32] Még mindig szigorú, fegyelmező volt, játékosai a Furious Fergie (=Dühös Fergie) becsnevet akasztották rá. Egyszer megbüntette egyik játékosát, John Hewitt-tet, mert az megelőzte a szakembert egy közúton,[33] egy rosszul sikerült félidő után egy szamovárt rúgott játékosai felé.[34] Nem volt elégedett az Aberdeen-meccsek hangulatával és direkt "ostromhangulatot" hozott létre játékosai motiválására - legalábbis a glasgowi csapatokkal elfogult média szerint.[35] A csapat az 1982-es kupa megnyerésével folytatta diadalmenetét. Ferguson elfogadta a Wolverhampton Wanderers menedzseri állását, de visszamondta, miután megérezte a Farkasok gondjait[36] és "aberdeeni ambícióit még nem teljesítette teljesen".[37] Európai sikerFerguson a következő szezonban (1982–83) története legnagyobb sikeréig vezette az Aberdeent. Az előző szezonbeli kupagyőzelem jogán indulhattak a Kupagyőztesek Európa-kupájában, lenyűgöző teljesítménnyel ejtették ki a Bayern Münchent,[38][39] a németek az előző körben 4–1-gyel verték ki a Tottenham Hotspurt.[40][41] Willie Miller szerint ekkor hitték el, megnyerhetik a sorozatot,[42] ami meg is történt, az 1983. május 11-i döntőben 2–1-re verték a Real Madridot.[43] Az Aberdeen mindössze a harmadik európai kupát nyerő skót csapat lett, Ferguson ekkor érezte, "életében valami érdemeset is csinált".[44] 1983 decemberében az UEFA-szuperkupa döntőjében a Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes Hamburgot két meccs után 2–0-ra verték.[45][46] Az Aberdeen a bajnokságban is jól szerepelt, a Skót Kupát a Rangers 1–0-s legyőzésével hódították el,[47] de Ferguson nem volt elégedett csapata játékával, a meccs utáni televíziós interjúban "gyalázatos teljesítményként" értékelt, kijelentését később megbánta.[48] Az 1983–84-es szezont rosszul kezdték, azonban formájuk egyre javult, végül megnyerték a bajnokságot és a kupát is. Ferguson felkerült A Brit Birodalom Rendje (OBE) 1984-es díjazási listájára,[49] a Rangers és az Arsenal is felajánlotta a menedzseri székét a szezon során.[50][51][52] Az Aberdeen az 1984–85-ös szezonban megvédte címét, az 1985–86-os szezon felemásra sikerült, a bajnokság 4. helyén végeztek, de megnyerték mindkét hazai kupát. Fergusont 1986 elején a klubvezetőség megerősítette állásában, de áprilisban Dick Donald elnöknek elmondta, a szezon végén távozik. Ferguson ezután az 1986-os világbajnokságra kijutó skót labdarúgó-válogatott edzői stábjának tagja lett, de Jock Stein szövetségi kapitány 1985. szeptember 10-én összeesett és meghalt – a meccs végén, amin Skócia kiharcolta az Ausztrália elleni pótselejtező jogát. Ferguson azonnal elvállalta az ausztrálok elleni meccseket, majd a világbajnokságot. Archie Knox, korábbi aberdeeni segédedzője lett az asszisztense. Miután a világbajnokság csoportkörében kiestek, 1986. június 15-én lemondott posztjáról.[53] Ekkoriban megkereste a Tottenham Hotspur, hogy elfoglalja a Peter Shreeves helyét, de a munkát végül a Luton Town menedzsere, David Pleat kapta meg. Az Arsenal is szerződtette volna Don Howe helyére, de végül a szintén skót George Graham kapta meg a posztot.[54][55] Pletykáltak arról is, hogy Ron Atkinson helyét veszi át a Manchester Unitednél, aki végül csak a negyedik helyig vezette a vörös ördögöket, pedig 10-meccses győzelmi sorozatuk alatt a végső siker elkerülhetetlennek tűnt. Nem ez volt az első alkalom, amikor angol klubokról pletykáltak vele kapcsolatban. 1982 februárjában a Wolverhampton Wanderers szemelte ki John Barnwell pótlására, mivel kiestek a First Divisionból.[56] Ezt az ajánlatot visszautasította, mert aggódott a klub pénzügyi stabilitása miatt, ekkoriban majdnem 2 millió font adósságuk volt, a csőd szélén táncoltak. Az 1984–85-ös szezon végén felmerült, a Liverpoolnál a visszavonuló Joe Fagan utódja lehet, de ezt a pozíciót a klub korábbi csatára, Kenny Dalglish kapta meg.[57] Habár Ferguson nyáron az Aberdeennél maradt, Atkinson 1986. novemberi kirúgása után csatlakozott a Unitedhez. Manchester UnitedKinevezése és első éveiFergusont 1986. november 6-án nevezték ki menedzserré. Kezdetben félt tőle, hogy néhány játékosa, mint például Norman Whiteside, Paul McGrath és Bryan Robson túl sokat iszik és "depressziós lett" a játékosok állapotától, de a Unitedet a tabella utolsó előtti, 21. helyéről a 11.-re vezette. November 8-án első meccsén 2–0-ra kapott ki az Oxford Unitedtől, hét nappal később gól nélküli döntetlent játszott az újonc Norwich City ellen, majd november 22-én megszületett első győzelme is, 1–0-ra verték otthon a QPR-t. Az eredmények feljavították a szezont, csak ők verték meg idegenben az ősi rivális, címvédő Liverpoolt, a december 26-i győzelem egyértelművé tette, a manchesteri csapattal számolni kell. 1987 egy Newcastle United elleni 4–1-es sikerrel kezdődött, a szezon második felében a United csak néha kapott ki, végül a 11. helyen végeztek. Ferguson segítője az őt az Aberdeennél is segítő Archie Knox lett. Az 1987–88-as szezonban Ferguson angol kluboktól igazolt, így érkezett a klubhoz például Steve Bruce, Viv Anderson, Brian McClair és Jim Leighton. Az új emberek nagy löketet adtak a Unitednek, végül kilenc ponttal a Liverpool mögött ezüstérmesek lettek. Azonban a hátrányuk a szezon legnagyobb részében kétszámjegyű volt, mindössze 5 meccsen kaptak ki, azonban 12 meccsen játszottak döntetlent, világos volt, hosszú utat kell még megtenni, míg igazi harcban lehetnek északnyugati ellenfelükkel. A United nagy reményekkel várta a két év után a Barcelonától visszatérő Mark Hughest, de az 1988–89-es szezon csalódás volt, mindössze 11. helyen végeztek, a FA-kupából a hatodik fordulóban búcsúztak. A szezont rosszul kezdték, október-novemberben egy 9 meccses nyeretlenségi sorozatuk is volt (nyolc vereség és egy döntetlen), de további jó eredményeik a harmadik helyig repítették a klubot, február közepén a bajnoki címért is harcban álltak. Azonban a szezon utolsó negyede nem sikerült jól és visszaestek a tabellán. A szezon során barátságos meccset játszottak a bermudai labdarúgó-válogatottal és a Somerset County Cricket Clubbal a bermundaiak angol túrája keretében. A Somerset elleni meccsen maga Ferguson és asszisztense, Archie Knox is pályára lépett, utóbbi nem kapott gólt. Ez volt Ferguson egyetlen meccse a United első csapatában. Az 1989–90-es szezonra nagy összegekért erősítette meg a keretet, az általa szerződtetett középpályások Neil Webb, Mike Phelan és Paul Ince voltak, de érkezett a védő Gary Pallister és a szélső Danny Wallace is. A szezont a címvédő Arsenal 4–1-es legyőzésével indult, de a forma hamarosan hanyatlani kezdett. Szeptemberben 5–1-re elverte őket a városi rivális Manchester City. Ezután és nyolc meccsen hat vereség és két döntetlen után egy molinó hirdette az Old Trafford felett: "Három év kifogás és még mindig sz*r ... ta-ra Fergie", sok szurkoló és újságíró Ferguson távozását követelte.[58][59] Ferguson 1989. decemberét később "a legsötétebb időszaknak, amit valaha megélt a játékban" nevezte, a United az évtizedet épphogy a kiesőzóna felett zárta.[60][61] Ferguson később elárulta, az igazgatóság egyáltalán nem akarta meneszteni. Bár csalódottak voltak a bajnokság kudarcai miatt, megértették az okokat (elsősorban a rengeteg sérült), üdvözölték az irányt, ahogy Ferguson átszervezte a klub edzői és felderítői rendszerét. Hét nyeretlen meccs után a United nyert az FA-kupa 3. körében a Nottingham Forest ellen. A Forest jól teljesített a szezonban, esélyesek voltak a címvédésre a Ligakupában,[62] várható volt, ha a United kikap, Fergusont kirúgják, de Mark Robins góljával 1–0-ra nyertek, majd később a döntőbe is bejutottak. Ezt a kupagyőzelmet gyakran emlegetik, mint Ferguson Old Traffordi karrierje megmentőjét, mert ezután állása már sosem forgott veszélyben.[62][63] A döntőben a Crystal Palacet a 3–3-mal végződött meccs újrajátszásán 1–0-ra verték, ezzel Ferguson első trófeáját nyerte a United vezetőedzőjeként. Az első meccsen főleg a kapus Jim Leighton játszott rosszul, így Fergusonnak le kellett cserélnie korábbi aberdeeni játékosát Les Sealeyre. Az első bajnoki címHabár a csapat formája az 1990–91-es szezonra jelentősen javult, de még mindig következetetlenek voltak, hatodikak lettek. Néhányszor nagyszerű teljesítményt nyújtottak, mint amikor a Highburyben 6–2-re verték az Arsenalt, de olyan eredményeik is voltak, mint amikor a szezon elején 2–1-re kaptak ki az újonc Sunderland, szeptemberben a Liverpool 4–0-ra verte őket az Anfielden, kora márciusban az Everton verte őket 2–0-ra otthon, ezen a meccsen mutatkozott be a 17 éves tehetség, Ryan Giggs. Habár az előző szezonban megnyerték a kupát, Fergusonnak sem sikerült az, ami a Busbyt követő egyik menedzsernek sem – megnyerni a bajnokságot.[63] A Ligakupa-döntőben 1–0-ra kaptak ki a Sheffield Wednesdaytől. Bejutottak a Kupagyőztesek Európa-kupája-döntőbe is, a szezonban spanyol bajnok Barcelonát 2–1-re verték. A meccs után Ferguson megfogadta, jövőre bajnokok lesznek, úgy tűnt, öt év után sikerült a szkeptikusokat maga mellé állítania.[64] Az 1991-es szezon előtt Ferguson segítője, Archie Knox Walter Smith segítője lett a Glasgow Rangersnél, helyét az ifjúsági edző Brian Kidd vette át. Két nagy igazolást is végrehajtott – érkezett a kapus Peter Schmeichel és a védő Paul Parker. Nagy volt a várakozás a fiatal Ryan Giggsszel szemben, aki az 1990–91-es szezonban 2 meccsen 1 gólt lőtt, a szintén fiatal Lee Sharpe meggyőzte Fergusont, nem kell új játékost igazolnia a várakozásoknak nem megfelelő balszélső Danny Wallace helyére. Szerződtette az ukrán Andrej Kancselszkiszt is a bal szélre, új alternatívát kínálva az idős Mike Phelan - Bryan Robson párosra. Az 1991–92-es szezonban sem sikerült megfelelni az elvárásoknak, Ferguson szerint "a média úgy éreztette, hogy [ő] is hozzájárult a kudarcokhoz".[65] A United megnyerte a Ligakupát és az Európai Szuperkupát, de a rivális Leends United megelőzte őket a bajnokságban, pedig a szezon nagy részében a manchesteri csapat vezette a tabellát. A szezon második felében a gólok hiánya és a gyenge második félidők okoztak problémát. Ferguson érezve felelősségét, szerződtette Mick Harfordot a Luton Towntól, a csapattól "extra teljesítményt" kért a jövő évi bajnoki címért.[66] Az 1992-es nyári szünetben Ferguson új csatárra vadászott. Elsőnek Alan Shearert szerződtette volna a Southamptontól, de a játékos a Blackburn Roversbe igazolt. Legalább egyszer közelített a Sheffield Wednesday csatárához, David Hirsthez, de a menedzser, Trevor Francis elutasított minden ajánlatot. Végül 1 millió fontért szerződtette a Cambridge United 23 éves csatárát, Dion Dublint – ez volt egyetlen komoly nyári igazolása. Az 1992–93-as szezont álmosan kezdték (november elején a 22 csapatos bajnokság 10. helyén álltak), úgy tűnt, a United megint nem képes megnyerni az immár Premier Leaguenek hívott bajnokságot. Azonban miután érkezett a Leeds United francia csatára, Éric Cantona 1.2 millió fontért, nemcsak a United, hanem Ferguson menedzseri munkájának jövője is szebbé vált. Cantona erős csatárpárost alkotott Mark Hugheszal, a tabella élére lőtte a klubot, véget vetett a United 26 éves bajnoki cím-mentes időszakának, a Premier League első bajnokcsapata lett. Végül 10 pont előnnyel nyertek az Aston Villa, akiknek az 1–0-s oldhami vereségük biztosította be a bajnoki címet 1993. május 2-án. A League Managers’ Association Fergusont díjazta a Szezon Menedzsere címmel. 1993–95: Dupla siker és vereségAz 1993–94-es szezon több sikert hozott. Ferguson szerződtette a Nottingham Forest 22 éves középpályását, Roy Keane-t brit rekordnak számító 3,75 millió fontért, hogy hosszú távon helyettesítse a visszavonuló Bryan Robsont.[67] Az 1993–94-es szezon elejétől a végéig vezették a tabellát. Ferguson volt a Premier League hónap edzője díj első győztese, az 1993–94-es szezon elején, augusztusban gyűjtötte be az elismerést. Cantona minden sorozatot együttvéve házi gólkirály lett 25 góllal, de 1994 márciusában öt napon belül kétszer állították ki. Bejutottak a Ligakupa döntőjébe is, de 3–1-re kikaptak a Ferguson elődje, Ron Atkinson által edzett Aston Villától. A FA-kupa-döntőben csodás teljesítménnyel 4–0-ra verték a Chelseat, ez volt Ferguson második bajnokság-kupa duplája, ezelőtt az Aberdeennel sikerült ez az 1984–85-ös szezonban, akkor is kikapott a Ligakupa döntőjében, így nem sikerült megismételni az 1983-as triplát. A szezonközben mindössze egy igazolást hajtott végre, a Blackburn Roversnek 1,2 millió fontot fizettek David Mayért. Újságcikkek szerint Ferguson szerződtette volna a Norwich City tehetséges 21 éves csatárát, Chris Suttont is, de ő a Blackburnt választotta. Az 1994–95-ös szezon nehezebb volt. Cantona bántalmazott egy Crystal Palace-szurkolót csapata Selhurst Parki meccsén, úgy tűnt, elhagyja az angol labdarúgást. A francia játékost nyolc hónapra tiltották el, így a szezon utolsó négy hónapját ki kellett hagynia. 14 napos börtönre is ítélték, de ezt később ejtették és helyette 120 napos közmunkát kapott. A pozitív oldalon például az állt, hogy brit rekordösszeget, 7 millió fontot fizettek a Newcastle vérbeli csatáráért, Andy Coleért, kiegészülve a fiatal szélsővel, Keith Gillespievel. A szezonban tört be a fiatal játékosok közül Gary Neville, Nicky Butt és Paul Scholes, akik még sokáig meghatározták a Manchester United arculatát, a klub elveszthette sztárjait, ők az állandóságot képviselték. A bajnokság utolsó fordulójában 1–1-et játszottak a West Ham United ellen, a trófea elnyeréséhez győzniük kellett volna. Az FA-kupa döntőjét 1–0-ra elvesztették az Everton ellen. 1995–98Fergusont erősen kritizálták 1995 nyarán, amikor elengedte a sztárjátékosokat, de nem gondoskodott pótlásukról. Először Paul Ince szerződött az olasz Internazionaléba 7,5 millió fontért, a régóta szolgáló Mark Hughes hirtelen a Chelseahez került 1,5 millióért, Andrej Kancselszkiszt az Evertonnak adták el. Ferguson a Tottenham Hotspur szélsőjét, Darren Andertont szerződtette volna, de a játékos új szerződést írt alá az észak-londoni csapattal. Ezután a holland Marc Overmarst nézte ki magának, de az Ajaxszal UEFA-bajnokok ligája-győztes játékos súlyos térdsérülést szenvedett, hónapokra kidőlt. A média a Juventustól távozó olasz csatárt, Roberto Baggiót is ajánlotta, de a játékos maradt hazájában, az AC Milanban. Ferguson úgy érezte, sok fiatal már megérett az első csapatba kerülésre. A "Fergie-fiókák" néven elhíresült játékosok, például Gary Neville, Phil Neville, David Beckham, Paul Scholes és Nicky Butt, a csapat fontos tagjai lettek. Az 1995–96-os szezon így nagy igazolás nélkül indult, míg az Arsenal, a Liverpool és Newcastle United megtöltötték átigazolásaikkal a szalagcímeket. A fiatalokkal megtűzdelt United 3–1-re kikapott az 1995–96-os szezon első meccsén az Aston Villától.[68] A Match of the Day szakértője, Alan Hansen kritizálta a teljesítményüket, elemzését a következő szavakkal fejezte be: "Gyerekekkel semmit sem lehet nyerni".[69] A United megnyerte következő 5 meccsét, Cantona visszatérése külön lendületet adott nekik, a francia csatár 1995 októberében a Liverpool ellen játszhatott újra. A szezon nagy részében a tabella élén álló Newcastle-t üldözték, karácsonykor 10 ponttal voltak lemaradva, a december 27-i győzelmük után ez 7 pontra csökkent. A különbség később 12 pontra nőtt, de győzelmek sorozatával, a Newcastle pontvesztéseivel márciusban a United állt a tabella élére. A Leeds United elleni áprilisi, keményen kiharcolt győzelem után Ferguson szidta az ellenfelet, hogy "megcsalják" edzőjüket:
Miután a Newcastle megverte a Leedset, a Szarkák menedzsere, Kevin Keegan a televízióban fakadt ki, mérgesen reagált Ferguson szavaira: "Még mindig harcban vagyunk a címért, nekik még kell Middlesbroughba menni ... Szeretném, ha legyőznénk őket, nagyon szeretném."[71] A Middlesbrough ellen az utolsó fordulóban aratott győzelemmel bebiztosította a bajnoki címet, ráadásul a kupát is megnyerték, a döntőben: Liverpool–Manchester United 0–1; három éven belül ez volt a második duplájuk. Egy héttel a kupadöntő után Ferguson újabb négyéves megállapodást írt alá a Manchester Uniteddel.[72] Az 1996–97-es szezonban öt éven belül már a 4. bajnoki címüket szerezték meg, ezt egyszerűsítette a tény, hogy ellenfeleik "nem végezték el feladatukat".[73] Ferguson ideje alatt most jutottak legtovább a Bajnokok Ligájában, 28 év után jutottak el újra az elődöntőkig.[74] Tovább nem jutottak, mert kikaptak a német Borussia Dortmundtól.[75] A norvég igazolások, Ole Gunnar Solskjær és Ronny Johnsen jelentős erősítésnek bizonyultak, előbbi a klub házi gólkirálya lett. 1997 májusában Cantona ismertette Fergusonnal döntését, miszerint visszavonul a labdarúgástól.[76] A játékos "kihasználva érezte magát" a United merchandising osztálya miatt és megkérdőjelezte a klub ambícióit, az okokat a skót mester megértette.[76] Cantona helyére igazolták a csatár Teddy Sheringhamet a Tottenhamtól, a másik nagy nyári igazolás a Blackburn védője, Henning Berg volt.[77][78] A felkészülési szezonban a United Keane-t jelölte a csapatkapitányi pozícióba. Ferguson a "legjobb mindenes játékosként" jellemezte az 1997-es angol labdarúgó-szuperkupa-győzelem után, szerinte "minden képessége megvan, hogy Cantona örökébe lépjen".[79] 1997 szeptemberében kikaptak a Leeds Unitedtől, ez volt az első bajnoki vereségük 7 hónap óta, Keane ráadásul rossz mozdulata miatt az egész szezonra kidőlt keresztszalag-szakadás miatt.[80] Sérülése alatt Schmeichel lett a csapatkapitány. Novemberben négypontos előnyt szereztek, mindenki arról beszélt, melyik csapat állíthatja meg őket.[81] Miután ugyanebben a hónapban kikaptak az Arsenaltól, Ferguson arról beszélt, az egylovas verseny "nem jó a játéknak", ellenfelét is dicsérte: "... a második félidei játékuk alapján megérdemelték a győzelmet".[82] A United kihívói, a Liverpool, a Chelsea és a Blackburn Rovers sorra botlottak, a télen már 11 ponttal vezettek Fergusonék.[83] Ez elég volt a manchesteri bukmékernek, Fred Donenak, hogy a nem a United bajnoki címére fogadóknak visszaadja a pénzüket.[84] A United a többi sorozatban gyengén teljesített, az FA-kupában újrajátszásban estek ki a Barnsley ellen, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az AS Monaco idegenben lőtt gólokkal állította meg őket.[85] Az Arsenal márciusban ledolgozta hátrányát, a korábban a United által is szerződtetni akart szélsőjük, Marc Overmars Old Traffordi győztes góljával saját kezükbe vették a sorsukat.[86] Ferguson mérges volt csapata teljesítménye miatt, de biztos volt benne, "... az Arsenal a szezon vége felé elkezd pontokat veszíteni – ez nem kérdéses".[86] Az Arsenal a továbbiakban maximumpontszámot gyűjtött, a bajnoki címet 1998. május 3-án az Everton legyőzésével biztosították be. Ferguson gratulált az ellenfelet edző Arsène Wengernek, aki első teljes arsenálos szezonjában duplázni tudott: "Úgy hiszem, fiatal játékosainknak jót tesz, hogy elszalasztották ezt az esélyt. Elismerem, az Arsenal a karácsony és a szezon vége között jobb volt."[87] A United nem sokkal ezután 10,75 millió fontot fizetett a PSV hátvédjéért, Jaap Stamért, Ferguson már sokadszor döntötte meg a klubrekordot.[88] Ferguson szerette volna a támadószekciót is megerősíteni, céljainak leginkább az Aston Villa játékosa, Dwight Yorke felelt meg.[89] Elsőre nem sikerült leigazolni, a skót szakember a 10 milliós összeg emelését kérte.[90] A bajnoki kezdet előtt egy héttel 12,6 millióért sikerült szerződtetni, percekkel a Bajnokok Ligája nevezési határidejének lejárta előtt.[90] 1998–99: TriplaA United az 1998–99-es szezont egy Arsenal elleni 3–0-s szuperkupa-vereséggel indította.[91] A vereség nem idegesítette különösebben Fergusont, 1998 szeptemberében így jellemezte a meccset: "Sokkal kevésbé tolerálható dolgok is vannak." 1998 decemberében Kidd elhagyta a segédedzői posztot és a Blackburn menedzsere lett. Ferguson megkérdezte Eric Harrisont és Les Kershawt az ideális asszisztensről, aki ideális utód lesz "edzői képességben és munkamorálban". Mindketten Steve McClarent, Jim White asszisztensét a Derby Countynál ajánlották. McClaren volt Ferguson első választása, 1999 februárjában egyeztek meg. Első közös meccsük a a Nottingham Forest 8–1-es legyőzése volt.[92] VisszavonulásaSir Alex Ferguson 2013. május 8-án bejelentette, hogy visszavonul az edzősködéstől és a Manchester United vezetőségi tagjaként illetve nagyköveteként fog tovább dolgozni.  Az Old Trafford előtt szobrot állítottak a tiszteletére. TaktikájaFerguson nagy gondot fordít a fiatalabb generációra. Angliai sikerei
Kupadöntői a Manchester United-del
Játékos-statisztika
Edzői statisztika
Díjak és elismerésekJátékosként
Edzőként
Kitüntetések
DíszdoktorátusokAz nem ismert, hogy Ferguson pontosan hány díszdoktori címet kapott élete során, de ezek közé tartozott tartozott:
FordításEz a szócikk részben vagy egészben az Alex Ferguson című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Jegyzetek
További információk
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
Portal di Ensiklopedia Dunia
