Albert Vallci
Albert Vallci (Voitsberg, 1995. július 2. –) osztrák labdarúgó, a St. Gallen játékosa. Pályafutása2001-ben került a Lankowitz ifjúsági csapataiba, majd innen 2009-ben távozott a Kapfenberger együtteséhez. 2013. március 9-én mutatkozott be a második csapatban a Villacher SV ellen 4–0-ra elvesztett harmadosztályú bajnoki mérkőzésen, a 63. percben Michael Vollmann cseréjeként.[1] 2014. május 13-án mutatkozott be az első csapatban az FC Liefering ellen kezdőként.[2] 2015 januárjában a Lafnitz csapatába igazolt, amely a harmadosztályban szerepelt.[3] 2016 nyarán két éves szerződést kötött az SV Horn csapatával.[4] Július 16-án a kupában debütált a Traiskirchen ellen, a 62. percben Milan Bortel cseréjeként.[5] Hat nappal később a Liefering elleni másodosztályú bajnoki találkozón debütált.[6] A szezon végén aláírt 2018 júniusáig a szintén másodosztályú Wacker Innsbruck klubjához.[7] 2017. július 28-án debütált a bajnokságban a Kapfenberger ellen, majd november 17-én első gólját szerezte meg a Floridsdorfer ellen.[8][9] A szezon végén megnyerték a bajnokságot és feljutottak az élvonalba.[10] 2018. július 27-én az Austria Wien ellen mutatkozott be az élvonalban.[11] 2019 januárjában aláírt 2022 júniusáig a Red Bull Salzburg csapatához.[12][13] Február 21-én debütált a belga Club Brugge elleni Európa-liga találkozón.[14] 2022. augusztus 4-én a svájci St. Gallen három évre szerződtette.[15] Statisztika2022. május 29-i állapotnak megfelelően.
Sikerei, díjaiJegyzetek
Külső hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia