1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2021. június 27. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2019. június 23.
A Western New York Flash színeiben 7 alkalommal lépett pályára 3 hónapos szerződése alatt. 2015 decemberében írt alá a svéd Elitettanban érdekelt Sundsvall keretéhez, ahol 41 meccsen 22 gólt szerzett.[5]
A 2018-as szezont a norvégSandviken csapatánál töltötte és 22 mérkőzésen 18 találatot jegyzett. Teljesítményével az Év Játékosa-díj jelöltjei között találta magát, a szezon végével pedig kétéves szerződést írt alá a Vålerenga együtteséhez,[6] ahol bajnoki ezüstéremhez segítette csapatát 11 góljával.[7] A következő idényében megszerezte a történetének első bajnoki címét, melyet egy szintén történelmi kupagyőzelemmel egészített ki, ráadásul 10 találatával a bajnokság legeredményesebb támadója lett.
2021 januárjában jelentette be, hogy másfél évre a spanyol Atlético Madridhoz igazol.[8] Bemutatkozására január 16-án a szuperkupa döntőn került sor és két gólja mellett az első spanyol trófeáját is begyüjtötte.[9]