Agigea
Agigea település Romániában, Dobrudzsában, Constanța megyében, Agigea község központja. FekvéseA település az ország délkeleti részén található, a Duna–Fekete-tenger csatorna jobb partján, a Fekete-tenger közvetlen közelében, az Agigea-tó partján, Konstancától kilenc kilométerre délre, Eforietől hat kilométerre északra. TörténeteRégi török neve Acica, görögül Aghikosz. Első írásos említése 1860-ból való Adjidjé néven. A 19. század második felében nagy számban érkeztek betelepülők Szeben megyéből, később Brăila és Ialomița megyéből, a századfordulón pedig Olténiából és Moldva különböző részeiről. Az első iskolát 1887-ben hozták létre a dzsámi területén, a többségében muzulmán vallású gyerekek számára. 1902-ben a dzsámi mellett megnyílt egy négy osztályos fiúiskola, ahol a tatár mellett már román nyelven is oktattak. 1925 és 1927 között felépült a mai elemi iskola, ahova a román tannyelvű osztályokat költöztették át. 1962-ben megszüntették a muszlim iskolát, a román tannyelvű intézményt pedig kibővítették hat elemi osztályig. 1964-ben tovább bővítették nyolc elemi osztályig. 1996-ban az iskola felvette Ion Borcea nevét, aki a helyi Tengerészeti Zoológiai Intézet alapítója volt. 1990-ben építették a település első ortodox templomát és létrehozták a községi könyvtárat. Lakossága
Látnivalók
HivatkozásokTovábbi információkA Wikimédia Commons tartalmaz Agigea témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia