Adrian Porumboiu
Adrian Porumboiu (Bodzavásár, 1950. szeptember 27. –) román nemzetközi labdarúgó-játékvezető. PályafutásaNemzeti játékvezetésJátékvezetésből 1976-ban Bodzavásárban vizsgázott. Vizsgáját követően a Buzău megyei Labdarúgó-szövetség által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A Román labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságának (JB) minősítésével 1982-től a Liga 2, majd 1984-től Liga I játékvezetője. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói, majd 4. bírói szolgálatot is végzett. A nemzeti játékvezetéstől 1997-ben visszavonult. Liga I mérkőzéseinek száma: 239. Ez a szám 1982–2009 között román csúcs volt, amit Pavel Cristian Balaj játékvezetőnek sikerült megdöntenie. Az első osztályban vezetett 239 mérkőzésével az 5. helyen áll a romániai labdarúgó-játékvezetők között.[1] Nemzetközi játékvezetésA Román labdarúgó-szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1986-tól tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül az angolt beszéli. Több nemzetek közötti válogatott, valamint UEFA-kupa, Európa-liga, és UEFA-bajnokok ligája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. A román nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 16. helyet foglalja el 2 találkozó szolgálatával. A nemzetközi játékvezetéstől 1995-ben a FIFA 45 éves korhatárát elérve búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 7. Az 1996-os labdarúgó-Európa-bajnokságon az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.
--- Az 1993-as női labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA)JB játékvezetőként foglalkoztatta.
Nemzetközi kupamérkőzések
SportvezetőkéntAz aktív játékvezetést befejezve 1998-tól a román JB Fegyelmi Bizottságát vezette. 1989-től üzleti vállalkozásai miatt szövetségi ellenőrként tevékenykedik. Üzleti vállalkozásai révén (mezőgazdaság, élelmiszeripar) az FC Vaslui főrészvényese. Hivatkozások
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia