A felfedezők emlékműve
A felfedezők emlékműve (spanyolul: Monumento a los Descubridores, más néven A négyszeres centenárium oszlopa, azaz Columna del cuarto Centenario) a dél-spanyolországi Andalúziában található Palos de la Frontera városának ismert emlékműve. Amerika felfedezőinek állít emléket. TörténeteBár az ötlet már 1875-ben felmerült, végül 1890-ben Huelva tartomány képviselőháza Ricardo Velázquez Bosco építészt bízta meg azzal, hogy a közelgő 400 éves évforduló alkalmából hozzon létre egy méltó emlékhelyet Kolumbusz Kristóf és Amerika többi felfedezőjének emlékére. Az építkezés 1891-ben kezdődött, az elkészült emlékművet éppen a négyszeres centenárium napján, 1892. október 12-én avatták fel.[1][2] 1963 és 1967 között Luis Martínez-Feduchi vezetésével felújították, de egyben át is építették, jelentősen megváltoztatva az eredeti alkotást. 2008-ban felvették a kulturális javak listájába, majd több éven keresztül tartó munkák során ismét felújították: újraavatására 2014. július 31-én került sor.[1] LeírásA 46 méter magas emlékmű a dél-spanyolországi Huelva szomszédságában fekvő Palos de la Frontera község területén található, közel az Odiel és a Tinto folyók összefolyásához. Fő eleme egy fehér színű oszlop, amely egy közel szabályos hatszög alakú mesterséges halom középpontjában emelkedik: ezen halom hat cikkre van osztva, minden második füvesített, a többin pedig lépcsők találhatók.[2] Az oszlop alján levő, a felfedezésekre utaló allegórikus domborműveket Manuel Echegoyán, egy sevillai művész készítette.[2] Az oszlop csúcsdísze egy koronát, afölött egy földgömböt, annak tetején pedig egy keresztet ábrázol. Képek
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia