A Vének (szervezet)A Vének egy nemzetközi nem kormányzati szervezet, amely idős államfőket, béke és emberi jogi aktivistákat tömörít. A szervezetet 2007-ben Nelson Mandela alapította azzal a céllal, hogy „majdnem 1000 év kollektív tapasztalatával” dolgozzanak látszólag megoldhatatlan problémákon. Így az éghajlatváltozáson, a HIV, az AIDS és a szegénység problémáján. Valamint, hogy politikai függetlenségüket felhasználva segítsenek megoldani a világpolitika konfliktusait.[1] TörténeteA Vének vezetője jelenleg Kofi Annan korábbi ENSZ főtitkár.[2][3] A csoport létrehozását Richard Branson[4] angol milliomos, Peter Gabriel zenész, emberjogi aktivista és a korábbi dél-afrikai elnök Nelson Mandela kezdeményezte. A csoport 2007. július 18-án alakult Johannesburgban.[5] A megnyitó ünnepségen egy üres széket tartottak fenn a színpadon Aun Szan Szu Kjinek, a börtönben ülő burmai emberi jogi aktivistának. A megnyitón jelen volt Kofi Annan, Jimmy Carter, Graça Machel, Nelson Mandela, Mary Robinson, Desmond Tutu, Muhámmád Junusz és Li Csaohszing. A megnyitón nem jelent meg Ela Bhatt, Gro Harlem Brundtland, Lakhdar Brahimi és Fernando Henrique Cardoso akik úgyszintén alapító tagjai a szervezetnek. Martti Ahtisaari[6] 2009-ben, Hina Jilani és Ernesto Zedillo pedig 2013-ban csatlakozott a csoporthoz. Aktív tagok
Tiszteletbeli tagok
Korábbi tagok
TevékenységükA Vének csoport két fő tevékenysége, hogy elősegítésék a párbeszédet a nemzetközi béke megteremtése érdekében valamint, erőfeszítéseket tesznek, hogy enyhítsék az emberi szenvedést. Harcolnak a szegénység, az igazságtalanság és az intolerancia ellen. IránA Vének támogatják, hogy Irán és a nemzetközi közösség között megkezdődjön a párbeszéd. Valamint ösztönzik Iránt, hogy játsszon stabilizációs szerepet a Közel-Keleten. 2014 januárjában Kofi Annan vezetésével a Vének egy delegációt küldtek Iránba. Martti Ahtisaari, Lakhdar Brahimi, Desmond Tutu és Ernesto Zedillo találkozott az ország vezetőivel. Hasszán Rohani elnökkel beszéltek Irán regionális problémáiról, valamint a nemzetközi szinten terjedő erőszakról, de téma volt az emberi jogok és a szíriai válság is. A Vének arra ösztönözték az Iráni vezetést, hogy folytassák a párbeszédet a külvilággal.[8] Jegyzetek
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia