2024. évi nyári paralimpiai játékok
A 2024. évi nyári paralimpiai játékok, hivatalos nevén a XVII. nyári paralimpiai játékok, a tizenhetedik alkalommal megrendezendő paralimpiai játékok 2024. augusztus 28. és szeptember 8. között zajlott Párizsban, az olimpiai játékokat követően. KiválasztásA megrendezés jogáért az ajánlattételi verseny 2015. január 15-én indult el. A többlépcsős pályázat nyertesét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a perui Limában 2017. szeptember 13-án a 2024. évi nyári játékok helyszínét kijelölő kongresszuson döntötte el és hirdette ki hivatalosan.[1][2] A NOB 2015. júliusi kongresszusán bejelentette, hogy 650 ezerről 250 ezer euróra (2015-ben 77,5 millió forint) csökkentette a rendezésre jelentkezők pályázati díját,[3] valamint azt, hogy a jelentkezők között nem tartanak előszűrést, így minden város versenyben marad a végső döntésig.[4] A pályázó városok közül Boston, Hamburg és Róma után 2017 márciusában Budapest is visszalépett.[5] A NOB végrehajtó bizottsága 2017 júniusában azt javasolta, hogy a 2024-es és a 2028-as nyári paralimpia rendezési jogát egyszerre ítéljék oda. A javaslatot 2017 júliusában fogadták el.[6] 2017. július 13-án Los Angeles és Párizs megegyezett, hogy Los Angeles a 2028-as paralimpiát, míg Párizs a 2024-es paralimpiát rendezi. HelyszínekA játékok a sportágaktól függően különböző helyszíneken kerülnek megrendezésre.
Sportágak22 sportág lett eddig meghirdetve a játékokra. Magyarország szereplése, eredményei39 magyarországi sportoló indult 13 sportágban. Magyarország sportolói összesen 15 érmet (5 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérem) szereztek. Az érmet szerző sportolók:
Jegyzetek
Fordítás
További információkKapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia