A 2012–2013-as EHF-bajnokok ligája selejtezői során a szerb RK Partizan, a macedón HC Metalurg Skopje, a román HCM Constanţa, a fehérorosz HC Dinamo-Minsk valamint a német HSV Hamburg szerezte meg az csoportkörben való szereplés jogát.
Lebonyolítás
A 2012–2013-as EHF-bajnokok ligája selejtezőjén 14 csapat vett részt. 2012. július 3-án Ausztriában, Bécsben tartott sorsoláson az együtteseket három-négyfős valamint egy két csapatos csoportba osztották. Az elődöntők és a döntők lejátszása után a győztesek feljutottak a bajnokok-ligája főtáblájára, a vesztesek a 2012–2013-as EHF-kupában küzdhettek tovább. A mérkőzéseket 2012. szeptember 8-án és 9-én játszották.
Ezen felül az EHF további egy selejtezőcsoportot (W csoport) alakított ki négy szabadkártyás csapatból, melyeket az EHF jelölt ki.
1 Mivel a sorozat megkezdése előtt, a dán bajnok, az AG København csődöt jelentett, a szabadkártyás, dán bajnoki második, Bjerringbro-Silkeborg került automatikusa a koppenhágai csapat helyére a főtáblára. Viszont a Bjerringbro-Silkeborg helyére, a szlovén RK Koper meghívást kapott a selejtezőre.
1. csoport
A csoport valamennyi mérkőzését Szerbiában, Belgrádban rendezték.
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
2. csoport
A csoport valamennyi mérkőzését Norvégiában, Rykkinnben rendezték.
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
3. csoport
A csoport valamennyi mérkőzését Romániában, Constanţában rendezték.
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
4. csoport
A csoport valamennyi mérkőzését Fehéroroszországban, Minszkben rendezték.
W. csoport
A csoport valamennyi mérkőzését Franciaországban, Saint-Raphaëlben rendezték.
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
Külső hivatkozások