1934–1935-ös magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály)
A Nemzeti Bajnokság I osztályában 1934-35-ben 12 csapat küzdött a bajnoki címért. A csapatok fiatalítottak, a nehéz anyagi helyzetben lévők pedig kénytelenek voltak eladni legjobb játékosaikat. Ez volt a sorsa a Bocskainak is, a bajnokság végére visszaestek a kilencedik helyre. Az Újpest már ősszel vezetett, tavasszal már döntetlen is elég volt a Ferencváros ellen hogy az élen is maradjon. Két gólokban gazdag találkozó volt, az Újpest 10-0 ra nyert a Somogy FC ellen, a Ferencváros pedig 6-3 ra győzte le a somogyiakat. Kiesett a Somogy FC, feljutott a Budafok SC, Salgótarjáni BTC és a Törekvés SC. Megszületett az elhatározás hogy a következő évtől újra Nemzeti Bajnokság indul, ebben már vegyesen szerepelhetnek profi és amatőr csapatok. A 17.ik Magyar Kupa döntőjét a Ferencváros nyerte 2-1 re a Hungária ellen, ezután a következő kiírásra csak 1940-41 es évben került sor. A Közép-európai kupa döntőjében a Sparta Praha 2-2, 2-0 os eredményekkel nyert a Ferencváros ellen. A végeredmény
Kereszttáblázat
Újpesti FC játékosai: Hóri György k. (21), Futó Gyula (17), Sternberg László (21), Seres Gyula (22), Szűcs György (22), Szalay Antal (18), Tamássy István (12), Pusztai Ferenc (13), Avar István (19), Jávor Pál (15), Kocsis Géza (20), Vincze Jenő (11), Balogh I István (10), Déri Károly (7), Joós Péter (5), Kiss Gábor (4), Borsányi Ferenc (3), Sziklai Ferenc (1), Szaniszló I János (1). Edző: Jánosi Béla Díjak
Góllövőlista
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia