1. Futsal Club Veszprém
A Vehir.hu Futsal Veszprém egy magyar futsalklub Veszprémből, amely a magyar futsalbajnokság első osztályában szerepel. TörténelemA csapat 2011 áprilisában alakult meg, azzal a céllal, hogy a futsalt meghonosítsák Veszprémben.[1][2] A csapat kezdetben helyi, veszprémi kötődésű játékosokból állt. Az egyesület az azóta eltelt évek során nagy fejlődésen ment keresztül, Magyarország legjobb futsalklubjai közé tartozik. 2014-ben bajnoki negyedik, a magyar kupában elődöntős volt. Az első szezonA csapat első bajnoki mérkőzésére a megalakulás után kb. fél évet kellett várni. A klub az NB II nyugati csoportjában indult. A célkitűzés még csak a mezőny elejében végzés volt.[2] A kék-fehér együttes először szinte végig az élen haladva megnyerte az alapszakaszt, 4–4 pontot verve a Vasasra, és a Fradira, majd a rájátszásban tovább növelve az előnyt sikerült kiharcolni a feljutást is. A Veszprém 32 meccséből 26-ot megnyert, két döntetlen és négy vereség mellett, és végül hat ponttal előzte meg a második Ferencvárost. A magyar kupában három klubot – köztük az NB I-ben szereplő Haladást és Nagykátát – legyőzve a csapat eljutott a négyes döntőbe (Final Four), aminek aztán a rendezését Veszprém kapta. Így végül a Final Four meccseit a Veszprém Arénában játszották le.[3] Az elődöntőben az FCV a későbbi győztes Berettyóújfaluval találkozott, és bár a csapat kikapott 14–1-re,[4] de a veszprémiek az elődöntőbe jutást is nagy sikerként könyvelhették el. 2012/2013-as szezonA 2012–13-as szezont már az NB I-ben kezdhette meg az 1. Futsal Club Veszprém. A klub első osztályban való szereplését nagy várakozás előzte meg. A cél egyelőre még csak a kiesés elkerülése, esetleg a felsőházba kerülés volt. A kék-fehérek "otthona" ettől a szezontól a Március 15. úti sportcsarnok lett, ahol annak idején a város kézilabdacsapata BL-döntőt is játszott. A szezon jól indult, az első fordulóban a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu ellen sikerült egy 1–1-es döntetlent elérni, aztán a MAFC ellen szintén döntetlent játszott a Veszprém. Azonban az ezt követő 5 meccs vereséggel zárult, és azután hiába következett egy jobb időszak, a csapat 9. helyen zárta az alapszakaszt. A kupában sem sikerült megismételni az előző évi sikereket, a második fordulóban a Haladás megverte a Veszprémet.[5] A klub végül alsóházi rájátszásban folytatta a bajnokságot. A Veszprém a 8 mérkőzésén 3 pontot szerezve utolsó helyen zárta a szezont.[6] A csapat végül mégsem esett ki, ami annak köszönhető, hogy az Üllő FC Cső-Montage nem tudta vállalni az NB I-es részvételt, és az MLSZ a Veszprémet kérte fel az indulásra helyettük.[7] 2013/2014-es szezonAz első osztályban maradt Veszprém több erősítést is eszközölt, sikerült több játékost is, köztük a válogatottban is szerepelt Reveland Zoltánt is megszerezni, a vezetőedzői posztra pedig a korábbi nagyszerű játékos, a 128-szoros válogatott Madarász János került.[8][9] Négy forduló után 4 ponttal állt a csapat, az azt követő 6 meccsből ötnél győztesen hagyta el a pályát a Veszprém. 9 forduló után negyedik helyen állt a veszprémi klub. Ezután három vereség következett, de ekkor jött egy jó sorozat: a fennmaradó találkozók közül két döntetlen mellett hat győzelmet értek el a kék-fehérek, és harmadik helyen álltak az alapszakasz végeztével. Ebben a szezonban a rájátszást kieséses formában rendezték meg, méghozzá úgy, hogy az egyes párosításoknál két mérkőzést kellett nyerni a továbbjutáshoz. A negyeddöntőben a MAFC BME ellen az első meccs 5–3-as, a második 6–4-es Veszprém-győzelemmel zárult, így jöhetett az elődöntő az MVFC Berettyóújfalu ellen. Az elsőn 6–4-re a hajdúságiak nyertek, így a másodikon a Veszprémnek mindenképpen nyernie kellett hazai pályán, hogy maradjon esély a döntőbe jutásra. 2014. április 14-én rendezték meg ezt a mérkőzést. 5–5-ös rendes játékidei eredményt követően a hosszabbításban mindkét csapat 1–1 gólt lőtt, így büntetőkkel dőlt el a győzelem sorsa. A büntetőpárbaj végén a hazaiak örülhettek, a Veszprém jött ki győztesen a heroikus küzdelemből.[10] Így a Veszprémnek és a Berettyóújfalunak is 1–1 győzelme volt, és a harmadik meccs döntötte el, hogy ki jut tovább. Ezt a mérkőzést végül nagy csatában az MVFC nyerte, így a kék-fehéreknek a bronzmérkőzés maradt, az Aramis ellen.[11] A bronzérem sorsáról csak egy mérkőzés döntött. A veszprémiek a sok hiányzó ellenére is hősiesen küzdöttek, és bár sikerült kiharcolni a hosszabbítást, de ott az Aramis tudott csak gólt szerezni, így végül a Veszprém a bajnokság negyedik helyén zárt.[12] A kupában az elődöntőben esett ki a Veszprém, miután a Győrtől 5–2-re kikapott. A szezon fontos volt a klub történetében. Míg a szezon előtt a másodosztályra készült a csapat, a szezon végére a bajnoki negyedik helyezésével eljutott addig, hogy Magyarország legjobb futsalcsapatai közé tartozzon. 2014/2015-ös szezonA veszprémi csapat célja a 2014–15-ös szezonban a dobogós helyezés megszerzése.[13] Ennek érdekében a nyár folyamán több játékost is igazolt a csapat. Az év folyamán több veszprémi játékos, Tatai József, Vas Ádám és Boromisza Gábor is bemutatkozhatott a válogatottban.[14][15] A Veszprém 29 ponttal a második helyen áll a bajnokságban. A kupában a negyeddöntőben a Csenger Petőfi DSZ SE ellen játszik a kék-fehér csapat. Csapat 2024/25Játékosok[16]
Szakmai stáb[17]
EredményekNemzeti
Helyezések a bajnokságban
SzurkolókAz 1. FC Veszprém a Március 15. úti sportcsarnokban játssza a hazai mérkőzéseit. 2014-ben a Győr elleni találkozón volt 1100-an ültek a lelátókon.[20] A fő szurkolói csoport jelenleg az Ultras FCV elnevezésű csoport. Ők 2013 novembere óta minden találkozón, általában 6–7 fős létszámban jelen vannak a mérkőzéseken.[21] 2014-ben a Queens' City Ultras nevű szurkolócsoport is jelen volt, akik korábban az NB III-as Veszprém FC mérkőzéseit látogatták.[22] Jegyzetek
Források
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia