Új-zélandi füves puszták

Fűcsomós puszta a Mount Ngauruhoe közelében

A betelepített növényevő emlősállatokat kizáró kerítéssel igyekeznek rekonstruálni az eredeti füves pusztát egy parcellán

Carex secta, új-zélandi fűféle a Christchurchi Botanikus Kertben

Az új-zélandi füves puszták (Tussock grasslands) az ország jellegzetes növénytársulásai, amelyek alapvetően meghatározzák a Déli-sziget nagy részének, valamint kisebb mértékben az Északi-sziget középső részének a tájképét. Ezeknek a száraz, hullámzó dombvidékeken és síkságokon kialakult fűtársulásoknak a növényei jellegzetes halmokban, nagyobb csomókban csoportosulnak és általában a sás, chionochloa, csenkesz, és poa nemzetségekbe tartoznak. A legnagyobb fűhalmok elérhetik a 2 méteres magasságot, koruk több száz év is lehet.[1]

Jellegzetességei

Az ország füves területeinek fő jellegzetessége a növények halmokban, csomókban történő csoportosulása. Ez a forma a túlélést segíti elő. Az ilyen fűcsomók sokkal ellenállóbbak a tüzekkel szemben, mint például a fás növények. Az országban mintegy 190 őshonos fűfajta él, ezek a chionochloa, poa és festuca (csenkesz) nemzetségekhez tartoznak. A chionochloa nemzetség 24 fajának nagy többsége a jellegzetes csomókban tenyészik, csakúgy, mint a másik két nemzetség fajainak legfontosabbjai. Ezeken a füves pusztákon növényevő emlősök nem éltek, a füveket és termésüket csak madarak és rovarok fogyasztották.

Történetük

Az emberek érkezése előtti 10 000 évben, a holocén idején, az új-zélandi füves, valamint a bozótos és erdős területek nagysága, aránya az éghajlat és a természetes tűzvészek gyakoriságának függvényében alakult. A füves területek a szárazabb és hűvösebb vidékekre terjedtek ki. Kis részük – 2% körül – alacsony növésű, szőnyeg-szerű, nem csomós fűvel benőtt terület volt.

A maorik letelepedésük után sokfelé tűzzel irtották az erdőket, ezért a füves puszták aránya az 1800-as évek elejére érte el a maximumát, az összes szárazföldi terület mintegy 31%-át (83 700 km²).

Az európai telepesek aztán a helyi csomós füveket gyakran nagy területeken felégették és importált fűfajtákkal helyettesítették a hatékonyabb legeltetés érdekében, más területeket pedig intenzív mezőgazdasági művelés alá vontak. Ma azonban az eredeti növényzetet már nagyra értékelik és igyekeznek óvni. Jelentős méretű természetvédelmi területeket is kialakítottak a védelmükre. Ezeknek a fűfajtáknak egy része kerti növényként is népszerűvé vált.

Jegyzetek

1. Dawson, John. Forest Vines to Snow Tussocks: The Story of New Zealand Plants. Wellington [N.Z.]: Victoria University Press, 264. o. (1988. február 13.). ISBN 0-86473-047-0 

Források

• Grasslands in Te Ara - the Encyclopedia of New Zealand

További információk

• NZ Grass Key – key to the grasses of New Zealand Archiválva 2013. október 12-i dátummal a Wayback Machine-ben - Allan Herbarium, Christchurch, New Zealand
• Mark, Alan F., and others. ‘Tussock grasslands and associated mountain lands.’ In The natural history of southern New Zealand, edited by John Darby and others. Dunedin: University of Otago Press, 2003.
• Stupples, Polly. ‘Fields of gold.’ New Zealand Geographic 66 (November–December 2003): 22–48.
• Wardle, Peter. Vegetation of New Zealand. Cambridge: Cambridge University Press, 1991.
• Les Molloy: Ongereept Nieuw-Zeeland. Weert: Malherbe and Partner. 1994. ISBN 90 75717 05 9  (hollandul)