Íñigo Cuesta
Íñigo Cuesta López de Castro (Burgos, 1969. június 2. –) spanyol profi kerékpáros, a kanadai Cervélo TestTeam, korábban a Team Saxo Bank versenyzője volt. 2011-ben visszavonult a versenyzéstől.[1] Profi pályafutása 1994-ben kezdődött a baszk Euskadi csapatnál. Itt szerzett egy második helyet az 1995-ös Vuelta a Asturias-on, majd 1996-ban aláírt a spanyol ONCE csapathoz. Az első komolyabb sikerig 1998-ig kellett várni, amikor is megnyerte a Vuelta al País Vasco versenyt. Bár a 2000-es Dauphiné Libéré-n szakaszt tudott nyerni, a ONCE mégse hosszabbította meg vele a szerződést, így került a Cofidis-hez. Négy évre azonban megint visszaesett, legjobb helyezése a 2005-ös Vuelta a España 13. helye összetettben. 2005-ben ismét csapatott váltott, immár a Saunier Duval-Prodir csapatát erősítette. A 2005-ös Volta a Catalunya 5. szakaszát sikerült megnyernie. 2006-tól Team CSC színeiben versenyzett, ahol a csapatvezető Carlos Sastre segítője volt. Amikor 2009 elején Sastre bejelentette, hogy az újonnan megalakult Cervélo TestTeam-be távozik, Cuesta is követte őt. Sikerei
Jegyzetek
Külső hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia