Érsekújvár ostroma (1663)
![]() Érsekújvár ostroma 1663. augusztus 17-e és szeptember 26-a között zajlott le. A nyitra vármegyei erősséget Forgách Ádám főkapitány és Erberto Pio di Savoia irányította, szemben az ostromló török fősereget maga a nagyvezír Köprülü Ahmed, akinek az volt a célja, hogy még 1663-ban behódoltatja a Királyi Magyarországot, amelyet folytatott Csehország meghódításával, ezáltal közelebb kerül Bécs elfoglalásához. Érsekújvár végül elesett, azonban a magyar és osztrák csapatok hősiesen helyt álltak mindaddig, ameddig az anyagi és emberi erőforrások csak kitartottak. ElőzményekAz Oszmán Birodalom 1663-ban újból hadat üzent I. Lipótnak, melyhez az ürügyet a Zrínyi Miklós által építtetett Zrínyiújvár szolgáltatta. Ahmed nagyvezír ezzel az hadüzenettel a Bécs és Magyarország meghódítására irányuló tervéről igyekezett elterelni a figyelmet. Új módszerének központi eleme, hogy először a császárvárost övező területeket hódítja meg, kiszorítva onnan a keresztény erőket, apasztva erőforrásukat és nehezítve Bécs hatékony védelmét. A császári sereg reguláris erői és a magyar nemesi felkelés (kb. 20-30 ezer fő) minőségi szempontból alkalmatlannak bizonyult a török hadigépezet ellen. Igazából a bécsi udvar mindenképp el akarta kerülni a háborút és állandóan tárgyalt a nagyvezírrel és a szultánnal, akikkel kész lett volna akármilyen, még kedvezőtlen békét is kötni (s 1664-ben megtette). A Habsburg hadvezetés a Duna vonalán rendezte el a csapatokat, hogy Komárom, Győr és Érsekújvár várakat jól lehessen fedezni. Tavasszal Zrínyi Bécsben megpróbálta elérni, hogy egy 6000 fős reguláris sereget kapjon, amivel támadó hadjáratokba kezdett. Ezt az osztrákok elutasították, de Zrínyi nem csüggedt és maga toborzott össze egy kisebb sereget. Ekkor már eltervezte, hogy a Dráva mentén előrenyomul a dunántúli hódoltságban és lerombolja az eszéki hídat. Tisztában volt vele ugyanis, hogy a híd stratégiai szempontból óriási jelentőséggel bír, de még mielőtt bármit is tehetett volna Grazból jött parancs, hogy haladéktalanul álljon el a szándékától. Így a Nándorfehérvár alatt összegyűlt török sereg zavartalanul átkelt a Dráván és Budára menetelt, ahol haditanácsot tartott. A török vezérek felvetették mind Győr, mind Érsekújvár megtámadásának tervét és végül ez utóbbit fogadták el. A tanács ugyan hosszúra nyúlt, s az esőzések miatt lassan haladt a törökök vonulása július végén, de a késlekedést a keresztények nem tudták a maguk javára fordítani. A Vág folyó vonalán akarta a császári hadvezetés csapatait rendezni, hogy fedezhesse Bécset és a morva területeket, de még mindig csak néhány ezred sorakozott fel a környéken. Magyaróvárnál Raimondo Montecuccoli generális mindössze egy 5500 fős sereggel állt. A törökökhöz Esztergomnál erdélyi csapatok is csatlakoztak I. Apafi Mihály fejedelem vezetésével, számuk alig 5000 fő, mert az elmúlt években történt lengyelországi katasztrofális hadjárat, majd a török-tatár támadások miatt a kivérzett ország nem tudott már nagyobb sereget felállítani. Köprülü itt akart átkelni a Dunán, de amíg a hidat építették a török sereg jó része vesztegelt a városnál, míg egy csapat Párkányt megszállta, s éberen figyelte nem készülnek e rajtuk ütni a keresztények, mert olyan hírek jöttek, hogy Zrínyi, vagy Forgách már tervezi a rajtaütést. Miután nem került erre sor, a törökök csapdát állítottak Forgáchnak. A várkapitány téves információk alapján úgy vélte, hogy Párkány alatt csekély török csapat van, ezért a várbeli katonaság jórészével (körülbelül 5000 fővel), valamint a környékbeli magyarokkal és szlovákokkal elindult Párkányba. A támadás Köbölkútnál véres kudarcba fulladt és a várbeliek java része ottpusztult. Az ostromló sereg és a védőkKöprülünek 60-70 ezer katona (reguláris csapatok, szervezetlen egységek és tatárok) állt rendelkezésére, amelyet megindított Érsekújvár ellen. Augusztus 8-án már a vár alatt volt, de csak öt nap múlva indította el az ostromot. Az ostromot a váralja felégetésével kezdték. Ekkor tűnt el végleg a vár környéki négy középkori falu: Lék, Gúg, Györök és Nyárhíd. A sereget Köprülü mellett Izmail budai pasa és Apafi Mihály irányította. Augusztus 26-án érkezett a vár alá a tatár lovasság, akiket Ahmed Gyrea krími tatár kán fia vezetett, velük együtt érkeztek meg az ukrajnai kozákok is. Augusztus 27-én érkeztek meg a moldvai és havasalföldi segédcsapatok. Mivel a lovasság nem tudott részt venni a várostromban, ezért Köprülü a tatárokat és kozákokat elküldte a környék fosztogatására. Ez azért is volt fontos, mivel a török seregnek utánpótlási gondjai adódtak. Benn a várban rendkívül kicsi katonaság állomásozott Forgách és Pio gróf vezetésével, melynek kevesebb mint egy negyedét tették ki magyarok, nagyobb részük inkább osztrák volt, azonkívül a gróf alatt piemonti katonák is. Forgách sürgősen üzenetet küldött Wesselényi Ferenc nádornak erősítésért. A nádor, valamint a győri és a komáromi várkapitányok is rendeltek Érsekújvárhoz különféle, német, szlovák és magyar egységeket, továbbá élelmiszer szállítmányokat. A várfalakat korábban Lippay György érsek segítségének jóvoltából jól megerősítették és a becslések szerint talán több mint két hónapig ki tarthattak volna a törökökkel szemben. A vár őrsége viszont csak kevesebb mint ötezer fő lehetett, főként a köbölkúti kudarc után. Az ostromA törökök augusztus 13-án fogtak az ostromba, tüzérségük állítólag több mint 200 ágyúból állt. Augusztus 16-ig befejezték a csapatok összevonását a vár alatt. Közben szeptember 8-án már járt szerte Köprülü üzenete, amely a meghódolást követelte a vármegyéktől. Ugyanezen a napon Vattnál összetoborzott nemesi felkelés vezérévé Zrínyit tették meg, de ez a sereg szörnyű kevés volt a törökökkel szemben nemcsak számbelileg, hanem képzettség tekintetében. Wesselényi tovább próbálta összetoborozni a Dunán inneni felkelést. Poroszka közelében a tatárok kis híján elfogták, s Zrínyi még mindig a Muraközben foglalatoskodott. Közben Érsekújvárt Forgách keményen tartotta, s bízott abban, hogy megjön a felmentő sereg. A török tüzérség nagyon sűrűn bombázta a várat, s a falakat több helyütt romba döntötték. Szeptember 1-jén a védők úgy határoztak, hogy folytatják a harcot, s közben egy 140 fős, hajdúkból álló erősítésnek sikerült bejutnia a várba. A véres küzdelmekben a védősereg létszáma alaposan lecsökkent és tizenhét helyen már török zászló lobogott. A következményekÉrsekújvár eleste fokozta a rémületet a Felvidéken. A törököknek sikerült rést ütniük a Nyitra-Komárom-Érsekújvár-Győr védvonalon, amely Bécs védelmét képezte. Zrínyi késve érkezett csapataival Pozsonyhoz október elején, s itt kapta a hírt Forgách kapitulációjáról. Köprülü közben elbocsátotta Apafit és kíséretét Budáról. Előbb még némi ajándékkal is ellátta őket, köztük az egyik tekintélyes erdélyi főúrt, Haller Gábort. Alighogy elhagyták Budát Apafiék, Hallert a nagyvezír visszavitette és kivégezte. 1664-re az osztrák hadsereg felkészült az újabb török támadásra. Már korábban segítséget kértek a franciáktól, s a Napkirály egy 6000 fős hadat útnak indított Magyarországra. Zrínyi is megkezdte a téli hadjárat előkészületeit, s a rendek a Rajnai Szövetséghez folyamodtak segítségért, mely úgyszintén csapatokat küldött. További egységek érkeztek még Németországból, Lengyelországból és Itáliából, s rövidesen egy nagyszámú, képzett, jól felszerelt sereg állt fel Magyarországon a törökök ellen. Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia