Æthelstan,[4] más írásmóddal Adelstan,[5]Athelstan,[4]Ethelstan,[4] angolszász formájában Æthelstan (897 k.[4] – 939. október 27.[1][4][6][7]) wessex és több más angolszász királyság királya.[a 1]927-ben Northumbria és York elfoglalásával befejezte az angolszász állam megteremtését,[7] így lényegében ő volt Anglia első tényleges ura.[7] Folyamatosan harcolt a brit őslakók és a dánok ellen,[5][7][7] és a brunnaburgi győzelemmel[5] (937[5][8]) egész Anglia urává lett. Ő volt az első olyan angol király, akinek a walesi és a skót uralkodó is hűbéresküt tett.[2]
Ünnepelt király, az Isten kegyelméből uralta egész Angliát, amelyen előtte sok király osztozott
– Az Athelstan által az exeteri Szent Péter templomnak ajándékozott ereklyék felsorolásából[9]
Élete
I. Eduárd wessexi király fiaként és Nagy Alfréd unokájaként született. Nagynénje, Æthelflæd nevelte fel Mercia királyságában.[1] Édesapját 925-ben követte az uralkodásban.[5][10] Egész élete csupa küzdelem volt; vitézül harcolt a brit őslakók és a dánok ellen.[10]926-ba szövetséget kötött Sigtrygg northumbriai királlyal Yorkban.[6]927-ben elfoglalta a korábban viking kézben levő Yorkot, Devont.[4]Cornwall és Skócia irányába vezetett hadjáratokat,[4] s felvette a "Rex totius Britanniæ" ('egész Britannia királya') címet.[4] Megerősítette a határokat[11] és kemény kézzel kormányozta országát.[11]933-ban lázadás tört ki ellene, és öccsét, Edwint akarták megtenni királynak, de ez utóbbi a tengeren viharba keveredett és ott veszett.[6] Uralmát 937-ben nagy veszély fenyegette, mivel Skóciai Konstantin, Strathclyde-i Owain és Olaf Guthfrithson, a yorki trónkövetelő egyesült erővel megtámadta Angliát.[11]
Athelstan Brunnaburgnál visszaverte őket,[11] így egész Anglia urává lett.[10] Az ütközetet az Angolszász Krónika is megörökítette.[a 2]
A költők megénekelték, és egész Európa ismerte nevét.[10] Különben zsarnok módra uralkodott.[10] Ennek ellenére szívesen látott vendégül más uralkodókat,[2] emberséges törvényeket hozott,[2] nemzeti pénzrendszert vezetett be,[2] és tehetséggel kormányozta az egyesített országot.[2] Mint mélyen vallásos ember, erősen pártfogolta a kolostorokat, és Somersetben apátságot is alapított Muchelney néven.[6] Európából sok szent ereklyéit hozatta Angliába.[6] Egyik nővére Együgyű Károly francia királynak, a másik Nagy Ottó német császárnak lett a felesége,[10] a harmadiknak a francia Capet Hugó[2] édesapja. 939-ben hunyt el, de nem Winchesterben, a családi mauzóleumban temették el, hanem kedvenc apátsága, Malmesbury lett nyughelye.[6] Mivel soha sem nősült meg,[2] halála után Edmund nevű öccse követte őt az uralkodásban.[10]
Egyéb
Athelstan fennmaradt hat törvénykönyvének rendelkezései szigorúan büntetik a lopást és a korrupciót,[11] ám méltányosak a fiatalokkal szemben,[11] és igyekszenek enyhíteni a legelesettebbek helyzetét.[11] Nagyszámú oklevelének formája és stílusa a képzett tisztviselőtestület munkáját dicséri,[11] az angol közigazgatás kezdetei talán erre az időre nyúlnak vissza.[11] Számos pénzverő helyet műnködtetett,[4] amelyekből jelentős jövedelmet szerzett.[4][a 3]
„Athelstan király felszabadította Eadhelmet rögtön azután, hogy király lett. Aelfheah, a pap és a közösség, Aelfric, az ispán, Wulfnoth, a Fehér, Eanstan, a perjel és Byrnstan, a pap voltak tanúi ennek. Aki megmásítja ezt, vonja magára Isten kegyének elvesztését s mindannak következményét, amit Én, Isten kegyelméből Angliában megszereztem. És Én a gyermekeknek ugyanazt adományozom, mint amit az apának adományoztam.”
Nagy Alfréd aranyhaju unokája, Athelsztán folytatta apjának és öregapjának a munkáját, befejezte az angolszász birodalom egyesitését és Wessex királyságot a hatalma tetőpontjára emelte. Családi jogon megszerezte Northumberlandot is, a fellázadt walesieket pedig megverve, kényszeritette, hogy elismerjék hatalmát. De az ő kezében sem pihenhetett a kard, egy rokona lázadt fel ellene is, Anlaf, aki Northumberlandot magának követelte. Ez szövetkezett az Irországban megtelepedett dánokkal, azután a cornwallisi és a walesi britekkel és Konstantin skót királlyal, hogy visszanyerje azt a földet, amelyről azt állitotta, hogy apai öröksége. Az ép oly ravasz, mint bátor Anlaf felhajózott a Humber folyón és bevette York városát. De ekkor Athelsztán teljes erejével az utjába állt, harcra került sor és ez volt az az utolsó csata, amelyben kelta (walesi, cornwallisi és skót) fegyverek is mérkőztek még a germán fegyverekkel. Hires nagy az emléke Anglia történetében ennek a csatának, a Brunanburh mellett lefolyt ütközetnek, melyben (937.) Athelsztán örökre letörte a kelta ellenségek hatalmát. Rettentő mennyiségü holttest fedte a véres csatateret, közöttük ott hevert öt kelta király és hét dán jarl (vezér) is. Ezt a csatát úgy az angolszászoknak, mint a skandinávoknak számtalan hősdala és mondája örökiti meg, mert ekkor már annyi volt a normann Angliában és úgy megotthonosodtak ott, hogy az Athelsztán király seregében is sokan harcoltak közülük a saját véreik és a kelták ellen. Három évvel e csata után halt meg Athelsztán, 940-ben, nagy tekintélynek örvendve nemcsak saját népe között, hanem a külföldön is és tisztelve lovagiassága és igazságszeretete miatt. Olyan nagy volt a tekintélye, hogy egyik nőtestvérét Hugó, a hatalmas párisi gróf kérte feleségül, a másik pedig I. Ottó német királynak lett a feleségévé. A norvég király pedig, Harald, a fiát, Hakont az angol udvarhoz küldte, hogy ott nevelkedjék tudományban, vitézségben, és lovagi erényekben.
_____________________________
Tolnai Világtörténelme, Középkor I., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cyril, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1991), ISBN 963-7765-03-4, 422. oldal
… Én, Athelstan, az angolszászok királya… hűségesen thegnemnek, Ealdrednek öt hide földet adományozok, amit Chalgreve-nek és Tebworthnek neveznek, amelyet ő saját pénzén megvásárolt, nevezetesen tíz fonton aranyban és ezüstben a pogányoktól Edward király parancsára… hogy bírja és tartsa, míg csak él, örökös szabadsággal, és halála után adja annak az örökösnek, amit maga kíván…
És a nevezett föld adományozása legyen szabad minden évszázados tehertől, kivéve a katonai szolgáltatást és hidak és erődök építését, viszonzásképpen a megfelelő pénzösszeg fejében, amelyet én tőle kaptam, az pedig 150 mencuse tiszta arany…
Ezek azok a birtokok, amelyeket Athelstan király oklevelével Ealdrednek adományozott, cserébe annak valódi pénzéért, s tanúi itt következnek: [...]
↑ abcUralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 68. oldal
↑ abcdefghDavid Hilliam: Királyok, királynék és fattyak (Kings, Queens, Bones & Bastards, 2004); Magyar kiadás: Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2007, fordította Halász Enikő, ISBN 978 963 7054 396, 25. oldal
↑ abcdePetr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, ISBN 963-645-053-6, ill. ISBN 963-203-017-6, 33. oldal
↑Michael Wood: A sötét középkor – A Brit-szigetek népeinek korai története (In Search of the Dark Ages London, 2003), magyar kiadás: Alexandra Kiadó, Pécs, 2007, fordította: Babits Péter, 2006, ISBN 978-963-370-173-7, 169. oldal
