Ásszija Dzsebár
Ásszija Dzsebár (arabul: آسية جبار, francia írásmóddal Assia Djebar) (születési neve: Fatima-Zohra Imalayène) (Sersel, 1936. augusztus 4. – Párizs, 2015. február 6.[6]) algériai írónő, műfordító és filmkészítő. Legtöbb műve az algériai nőkre nehezedő terhekről szól. A feminista nézeteiről is híres Dzsebárt tartják Észak-Afrika egyik legjelentősebb írójának, akit a Francia Akadémia is felvett tagjai sorába 2005. június 16-án, az első olyan Maghrebből származó író, aki megkapta ezt a kitüntető címet. ÉleteDzsebár egy Algír melletti kis, tengerparti városban született, Serselben. Abba az általános iskolába járt, ahol édesapja francia nyelvet oktatott. 1955-ben ő volt az első algériai nő, akit felvettek az École normale supérieure de jeunes filles női egyetemre Sèvres-ben, miután sikeresen elvégezte a párizsi Fénelon gimnáziumban a CPGE irodalom szakát. 1957-ben adták ki első regényét „Szomjúság” (La Soif) címmel. Apja miatti félelmében írói álnevet használt az írónő. Az ezt követő évben újabb regényt adott ki, mely a „Türelmetlenek” címet viselte. Még ebben az évben hozzá ment Ahmed Uld-Rúiszhoz, azonban házasságuk válással végződött. 1962-ben jelent meg az „Új világ gyermekei” (Les Enfants du Nouveau Monde), majd 1967-ben a „Naiv pacsirták” (Les Alouettes Naïves) című műve. 1980-ban újra férjhez ment, ezúttal Malek Allula algériai költőhöz, akivel Párizsban élt. 1996 után számos nemzetközi elismerésben részesült, többek között megkapta a neves amerikai irodalmi Neustadt-díjat, majd a Yourcenar-díjat. Tanított frankofón irodalmat New Yorkban. Több alkalommal jelölést kapott az irodalmi Nobel-díjra. 2006-ban abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Francia Akadémia felvette tagjai közé. Művei
Filmek
Jegyzetek
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia