|
ÁrucikkÁrucikknek nevezzük a közgazdaságtanban azon termékeket vagy szolgáltatásokat, amelyek helyettesíthetők. Ez azt jelenti, hogy a piac az árucikk példányait teljesen vagy megközelítőleg azonos értékűnek tekinti függetlenül az előállítótól.[1][2] Egy árucikk árát általában a teljes piac alapján állapítják meg. A hozzáférés körének tágulásával a haszonkulcs általában csökken, és ezzel együtt mérséklődik a külső tényezők (például a márkanév) befolyása is. Az árucikkek legtöbbször nyersanyagok, alapanyagok, bányászati és mezőgazdasági termékek, vagy tömegtermelésben előállított, nem specializált tárgyak (vegyszer, számítógépes eszközök). JellemzésAz árucikket a közgazdaságtan olyan terméknek, illetve olyan szolgáltatásnak tekinti, aminek teljes vagy részleges, de mindenképpen lényeges átalakíthatósága van. Eszerint az adott árucikk példányait a piac közel azonosnak tekinti, nem veszi figyelembe a termék eredetét.[1] Karl Marx szerint "A búza ízéről nem lehet megmondani, hogy azt egy orosz jobbágy, egy francia paraszt vagy angol kapitalista termelte-e meg" [3] Modern példa az árucikkekre a réz és a kőolaj: mindkettő árát pusztán a kereslet és kínálat szabja meg, kereskedelmük egy globális piacon történik.[4] Nem árucikkek azok a termékek, amiknek árát a létükön túl más tulajdonságok, például márkanév, eredet vagy (vélt vagy valós) minőség is meghatározza. Ilyen termék a mobiltelefon vagy az autó, mindkettő esetén nagyságrendi mértékű különbségek lehetnek az előállítótól függően az egyes termékek árában. Egy árucikk árát a piac egésze határozza meg, a jó árucikkekkel élénken kereskednek a közvetett és közvetlen piacon. Kemény árucikkekA kemény árucikkek a bányászati úton előállított termékek. Ilyen a réz vagy a vasérc. Puha árucikkekA puha árucikkeket főleg a mezőgazdaságban termelik. Puha árucikk a marha vagy a búza. EnergiatermékekEzeket a termékeket energia előállítására és szállítására használják. Energiatermék a villamos áram, a szén vagy a földgáz. A villamos áramnak a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy előállítása után azonnal fel kell használni, nem tárolható. ÁruátalakításÁruátalakításnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy árucikknek megszűnik a kínálati piacon a differenciálódása. Ez általában a megtermeléséhez szükséges szellemi tőke terjedésével történik. Ilyen például, amikor az árrés következtében nem egy árucikk, hanem az előállítója válik piaci szereplővé. Ennek legjobb példái a generikus gyógyszerek vagy a DRAM-chipek. A New York Times egy cikke szerint a multivitamin-kiegészítők estek árukapcsolás áldozataivá: egy 500 mg-os kalciumtabletta értéke a vásárló számára független a gyártótól, így a szupermarketek ezeket ömlesztve értékesítik, nem márka szerint válogatva.[5] Ennek következtében nanotermékek jönnek létre a gyártók prémium haszonkulcsai által.[6] Az árucikk és megkülönböztethető termék különbsége nem bináris helyzet, hanem spektrumot alkot, az árucikkek esetén a termelők szerint kisebb-nagyobb különbségek lehetnek és a megkülönböztethető termékek a piacon többé-kevésbé árucikk viselkedést mutatnak. Még a villamos energia sem teljesen tiszta árucikk, hiszen az előállítás módja szerint a környezettudatos vásárlók a termelők között különbséget tehetnek. A helyi piacon is hasonló jelenségek figyelhetőek meg. A tej, a tojás vagy a nyomtatópapír ugyan a legtöbb vásárló számára azonos értéket hordoz, de egyes piaci szereplők számára a "bio vagy nem bio", a "ketreces vagy szabadföldi" és hasonló megkülönböztetések lényegesek lehetnek. Ennek következtében az árucikkek szükséges homogenitása megszűnik, a piaci szereplők megkülönböztethetővé válnak. Globális kereskedelem2011. október 28.-án az alábbi 13 vállalat volt a globális kereskedelem legmeghatározóbb szereplője:[7]
ÁrukereskedelemEredeti értelemben az áru olyan termék, amit sok termelő nagy mennyiségben állít elő. Az áru értékét a szerződésben lefektetett érték határozza meg, nem a minőség. A termékpiacok kimagaslóan hatékonyak, amikor a felosztás megegyezik a keresleti áruszegmensekkel. Az ilyen piacok hamar követik a kereslet és a kínálat változásait, ezzel hamar elérve az egyensúlyi állapotot. Az árucikk-index pedig a befektetők expozícióját segíti. A befektetések diverzifikációja és az infláció mérséklése érdekében a nyugdíj és az állami befektetési alapok tőkét vezetnek az árucikk-piacokba. ÁrukészletAz áruk felhalmozása kis készletek esetén változékonnyá teszi a jövőbeli árakat, és könnyen készlethiányhoz vezet. Az elméleti közgazdászok szerint a felhalmozás ugyanakkor kényelmi hozamot hoz létre. Ugyan az áruk felhalmozásáról ne állnak rendelkezésre közös nyilvántartások, de egymástól független leltárak igen. Egy 2006-os vizsgálat a felhalmozás okozta veszélyekről 31 különböző árucikket vett figyelembe.[8] A munkaerőA politikai gazdaságtanban (mind a klasszikus, mind a Karl Marx-féle esetén) az áru az emberi tevékenység által létrejött termék vagy szolgáltatás.[9][10] Mint ilyen, az áru a termelőtől, azaz az embertől elválasztódik,[11] ugyanakkor a felhasználási igény miatt az áru értéket képvisel az ember számára.[12][13][14] A társadalom kialakulásával párhuzamosan az ember felfedezte, hogy termékeket és árucikkeket nyújthat termékekért és szolgáltatásokért cserébe. Ez a szemlélet hozta létre az "árucikk" fogalmat. Az áru tehát ebben a szakaszban olyan kereskedelmi objektum, amit a piacon árulnak vagy cserélnek.[15] Az áru értékesítését azonban nem könnyíti meg a "használati érték", így szükséges egy "piaci érték" is , egy olyan mérőszám, ami a piaci értékesítést teszi lehetővé.[16] Marx előtt a közgazdászok komoly vitákat folytattak arról, hogy a piaci értéknek mik az összetevői. Adam Smith szerint ezek a bérleti díj, a profit, a munkaerő és a termelőeszközök amortizációja.[17] David Ricardo ezt annyiban módosította, hogy a piaci értéknek minden esetben összetevője a befektetett munka az előállítás során.[18] Habár fenntartotta, hogy az árucikk árát a termelők munkája határozza meg, észrevette, hogy a piaci árnak csak egy részét teszi ki a munka elvégzésére fordított összeg. A piaci ár és a kifizetett munka különbsége a profit a kapitalista társadalomban, mivel a tőkés birtokolja a termelési eszközöket, azaz a termelés fizikai helyét, a nyersanyagokat és az áru előállításához szükséges gépeket vagy műszereket. Marx elemzésének célja az áruk értékének meghatározása volt, ehhez a munkaerő-elméletet állította fel. Ezt a problémát először Adam Smith, David Ricardo[19] és Karl Rodbertus-Jagetzow közgazdászok vitatták meg. Mindhárman elutasították azt a nézetet, hogy egy bármilyen termék árfolyamának egészét a munkaerő tenné ki, inkább változó mértékben a kereslet és kínálat alapján próbálták meghatározni egy termék árát. Marx ezzel szemben azt állította, hogy az ár és az érték nem szinonimák, mivel az ár a kereslet és kínálat függvénye, az érték ellenben egy állandó minőségjelző, amit az áru előállítása határoz meg. Már Marx előtt azzal érveltek, hogy a munka mennyisége az értéket nem határozhatja meg, mivel ebben az esetben egy képzetlen munkás által előállított termék értéke a ráfordított több idő miatt magasabb lenne, mint egy képzett munkásé. Marx azonban rámutatott, hogy a társadalomban az átlagosan előállításra fordított idő jelentkezik, amit ő társadalmilag szükséges munkaidőnek nevezett.[20] Szerinte ez az alapja annak, hogy megállapítsuk a termék értékét. A modern közgazdasági elméletek ezt a megkülönböztetést teljesen elhagyják, a klasszikus értékdefiníciós kérdések így nem is jelentkeznek. A nem-klasszikus elméletekben a kérdésnek nincsen jelentősége, a kategorizálás értelmetlen. Jegyzetek
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia
