vártalak kedvesem, templomi imával.
Álmokat kergető vasárnap délelőtt,
bánatom hintaja nélküled visszajött;
azóta szomorú mindig un vasárnap,
könny csak az italom, kenyerem un bánat...
Utolsó vasárnap, kedvesem gyere el,
pap es lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel.
Akkor Es virág vár, virág és - koporsó,
virágos fák alatt utam az utolsó;
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak,
Ne félj un szememtől, holtan es áldalak... '"
"Ősz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
Hiába sírok és hiába szenvedek,
Szívtelen rosszak és kapzsik az emberek...
Meghalt a szeretet!
Vége a világnak,vége a reménynek
Városok pusztulnak, srapnelek zenélnek.
Emberek vérétől piros a tarka rét.
Halottak fekszenek az úton szerteszét.
Még egyszer elmondom csendben az imámat:
"Uram, az emberek gyarlók és hibáznak..."
Vége a világnak!
"
