|
Valencia CF
A Valencia Club de Fútbol, röviden Valencia CF a spanyol labdarúgó-bajnokság egyik legismertebb és legeredményesebb klubja. Székhelye a Valencia tartományban található Valencia városa. Az egyesületet 1919. március 18-án alapították. Az élvonalba először az 1930-31-es szezont követően jutott fel. A klub azóta 6 spanyol bajnoki címet nyert és 7 alkalommal hódította el a spanyol labdarúgókupát. Emellett 2 ízben bejutott az UEFA Bajnokok Ligája döntőjébe is. TörténeteA kezdetektől 1923-ig1919-ben a Turia folyó partján található Torino bárban kezdődött a labdarúgócsapat létrehozásának megvalósítása. A Valencia Club de Fútbol első elnökét, Octavio Augusto Milego Díazt pénzérme feldobásával választották meg Gonzalo Medina Pernás ellenében, aki ezt követően osztályvezetői beosztást kapott. Az egyesület megalapítása 1919. március 18-án történt. A klub székhelye ebben az időszakban a Barcelona utcában volt található. Milego, Medina és a megválasztott igazgatótanács is innen irányították a klubot. Utóbbi testületet a Pascual testvérek, Julio Gascó, Andrés Bonilla, José Llorca, Fernando Marzal és Adolfo Moya alkották. Tevékenységüknek nem volt visszhangja, mivel ebben az időben a sajtó nem foglalkozott a sporttal, emellett a társadalmi-politikai helyzet is bizonytalan volt. A városban a Valencia CF megalapítása előtt is ismerték a labdarúgást, azonban ekkor még nem létezett egyetlen domináns klub sem. Maga a játék a citrus exportálásában részt vevő személyek közvetítésével jutott el Nagy-Britanniából Valencia városába. Ez volt a helyzet Francisco Sinisterra és Ramón Leonarte esetében is. Emellett ismertségében szerepe volt annak is, hogy gyakran lehetett látni brit tengerészeket a kikötőkben játszani. 1908-ban már számos csapat létezett a városban. Többek között a Levante, a Gimnástico FC és a Hispania vagy Hispano. A csapat első mérkőzésére 1919. május 21-én idegenben, a valenciai Gimnástico FC[2] otthonában, Castellónban került sor. A találkozót a Gimnástico FC nyerte 1:0 arányban.[1][3] Az első valenciai csapat összeállítása a következő volt: Marco, Peris, Julio Gascó, Marzal, Llobet, Ferré, Fernández, Umbert, Martínez Ibarra, Aliaga és Gómez Juaneda[3] A klub első saját stadionja az Algirós volt, melyet 1919. december 7-én nyitottak meg. 1923-ig, a Mestalla Stadion átadásáig itt játszott a csapat. A felavató mérkőzésen a Valencia CF ellenfele a castellóni Castalia együttese volt. A találkozó gól nélküli döntetlenre végződött. A másnap újrajátszott mérkőzést a Valencia CF 1:0-ra nyerte meg. A csapat találkozóira egyre többen látogattak ki és a belépődíj fedezte a klub kiadásait. 1923-ban a Valencia CF nyerte meg a regionális bajnokságot és története során először részt vehetett a spanyol labdarúgókupában. Ellenfele a Sporting de Gijón lett. Az első mérkőzést az Algirós Stadionban játszották rekord látogatottsággal. A találkozót a Valencia CF nyerte 1:0-ra, Montes találatával. A visszavágón azonban a Sporting de Gijón 6:1-re diadalmaskodott. Mivel az elért pontok és nem a gólarány számított, ezért újabb mérkőzésre került sor, melyet a Valencia CF ismét elvesztett, ezúttal 2:0-ra. Ennek ellenére az elért eredmények bizonyították, hogy a csapat képes a vezető szerep átvételére a valenciai csapatok között. A sikerekkel párhuzamosan egyre nőtt a klub szurkolótábora is. Ebben az időszakban a csapat legjelentősebb játékosai Arturo Montesinos (becenevén Montes) és Eduardo Cubells voltak. Versengésük megosztotta a szurkolókat, azonban ez egyben növelte a versenyszellemet is, amely jót tett a csapatnak. A kevésbé fizikai, de technikásabb Eduardo Cubells lett az első valenciai játékos, aki meghívót kapott a spanyol labdarúgó-válogatottba. A klub jelentőségének megnövekedése új stadion, az azóta ismertté vált Mestalla megépítéséhez vezetett.[3] 1923-tól 1940-ig.jpg) A stadion területét Ramón Leonarte elnök vásárolta meg 1923 januárjában 316 439 pesetáért. Befogadóképessége 17 000 fő volt. A szükséges munkálatokat Francisco Almenar építészre, a klub későbbi elnökére és Ramón Ferré építési vállalkozóra bízták. Az új stadion felavatására 1923. május 20-án került sor. A Valencia CF ellenfele a Levante UD volt. A mérkőzést a valenciai együttes nyerte 1:0-ra, Montes találatával. Egy héttel később pedig a Dundee United FC csapatát látták vendégül. A skót együttes mindkét mérkőzését megnyerte (3:0 és 1:0). 1923-ig a csapatnak nem volt valódi edzője. Az 1923‑1924-es szezon előtt azonban a klub felkérte a cseh Anton Fivbert az edzői poszt ellátására. Fivber leginkább a fiatal játékosokat favorizálta.[4] Az 1920-as évek végén érkezett a klubhoz Luis Colina, aki 1928-tól 1956-ig műszaki titkárként tevékenykedett. Colina jelentősen hozzájárult a klub sikerességéhez. Az utánpótlás-nevelés megszervezése mellett jó érzékkel szerződtetett új játékosokat. Az addig létező regionális bajnokságok helyett, az egész országot átfogó bajnokság létrehozása egyre fontosabbá vált. A klub részvétele az első osztályban azonban még néhány évet váratott magára. Az élvonal csapatai a spanyol labdarúgókupa 6 nyertese, valamint 3 második helyezettje közül került ki. Az utolsó kiadó helyért a Valencia, a Betis, a Sevilla FC és a Racing de Santander vetélkedett. A küzdelemből azonban az utóbbi csapat került ki győztesen, így a Valencia CF a megszülető spanyol bajnokság első évét a másodosztályban kezdte. A csapat történelmi bemutatkozására 1929. február 17-én került sor a Mestalla Stadionban, a Real Oviedo elleni, 4:2-re megnyert találkozón. Imossi és Navarro 1-1 találatot szerzett, míg Silvino 2 góllal vette ki a részét a sikerből.[4] A mérkőzésen a következő játékosok szerepeltek: Pedret, Torregaray, Moliné, Salvador, Molina, Amorós, Pérez, Imossi, Navarro, Silvino és Sánchez[4] A másodosztályban eltöltött 3 szezon után, az 1930-31-es bajnokságban a csapat, Fivber edző vezetésével nagy fölénnyel kiharcolta az élvonalba jutást. Az első öt idényben a Valencia CF hozzászokott az élvonal magasabb követelményeihez és a spanyol polgárháborút követően megkezdődött a klub egyik legsikeresebb korszaka.[4] Az 1940-es évekA spanyol polgárháború után a klubnak szembe kellett néznie a változásokkal. A játékosok nagy része ekkorra már távozott a csapatból. A katonai uralom alá helyezett kluboknál, ilyen volt a Valencia CF is, a professzionalizmust teljesen meg akarták szüntetni. A polgárháború alatt a Mestalla Stadion is jelentős károkat szenvedett a sorozatos légitámadások alatt. A felújítás után a férőhelyek száma 22 ezerre növekedett. A klub elnöke 1939 júniusában Alfredo Giménez Buesa őrnagy, majd áthelyezése után addigi helyettese, Luis Casanova lett. Ez a változás azonban pozitív volt a Valencia CF számára. Casanova irányítása alatt a klub a legszebb időszakát élte. A következő évtizedben a Valencia CF 3 bajnoki címet nyert és 2 alkalommal lett kupagyőztes a spanyol labdarúgókupában. A sikert számos tényező tette lehetővé. Egyrészt a már említett Luis Casanova elnök pozitív hozzáállása. Másrészt a csapat meghatározó játékosai nem hagyták el a klubot a polgárháború alatt. Ebben az időszakban játszottak a Valencia CF-ben az „elektromos csatárok”, név szerint Epi, Amadeo, Mundo, Asensi és Gorostiza. A kispadon helyet kapó játékosok, többek között Cubells, Moncho Encinas, Pasarín és Jacinto Quincoces is számottevően hozzájárultak a sikerhez. Emellett a Mestalla Stadion újjáépítése és a Valencia CF fiókcsapatának (Club Deportivo Mestalla) létrehozása is segítette a klubot.[5] A csapat kapusa ekkor Ignacio Eizaguirre volt. A védelemben tökéletes volt az összhang Álvaro és Juan Ramón között. A támadásokat pedig az „elektromos csatárok” vezették. Az 1941-es év elhozta a klub első sikerét. A spanyol labdarúgókupát az RCD Espanyol ellenében nyerte el a csapat. A bajnokságban ebben az évben a 3. helyen végzett a klub. Emellett a Valencia CF számos játékost adott a spanyol labdarúgó-válogatottnak. A következő, 1941‑1942-es szezonban a csapat első ízben szerezte meg a spanyol bajnoki címet. Az idény során (26 mérkőzésen) a Valencia CF 85 találatot szerzett, a Mestalla Stadion pedig valóságos erőd lett, ahol egyedül az Atlético Aviación tudta legyőzni a csapatot. A spanyol gólkirályi címet is valenciai játékos, Edmundo Suárez (becenevén Mundo) nyerte el 27 találattal.[5] Az 1943–1944-es szezonban a Valencia csapata ismét elnyerte a bajnoki címet és Mundo 27 találattal újból gólkirály lett. A sikeres szereplés tovább folytatódott és az 1946-47-es idényben a csapat szintén bajnokságot nyert az utolsó fordulóban, a Sporting de Gijón elleni 6:0-ra nyert találkozónak köszönhetően. Emellett még két alkalommal a második helyen végzett, az 1947-48-as és az 1948-49-es bajnokság végén. A spanyol labdarúgókupában 2 alkalommal, az 1940-41-es és az 1948-49-es szezonban diadalmaskodott a Valencia CF. Emellett 3 ízben, az 1943-44-es, az 1944-45-ös és az 1945-46-os idényben is bejutott a döntőbe, amelyet végül elveszített. Az első 2 döntőt az Athletic Club nyerte 2:0, illetve 3:2 arányban, a harmadikat pedig a Real Madrid csapata 3:1-re. Mindhárom mérkőzést Barcelona városában játszották. Az 1940-es évek végén bekövetkezett a csapat fiatalítása.[5] Az 1950-es évekBár ebben az évtizedben nem sikerült megismételni a korábbi sikereket, de a klub továbbra is jelentős szerepet játszott a bajnokságban. A valenciai klubtól az irányító szerepet az FC Barcelona és a Real Madrid vette át. A klub megnőtt jelentőségére és a nagy számú Valencia CF szurkolóra való tekintettel ebben az időszakban sor került a Mestalla Stadion korszerűsítésére is. Ennek következtében a stadion befogadóképessége 45 000 főre nőtt. Az anyagi ráfordítás következtében azonban sokszor nem jutott elegendő pénz a csapat megerősítésére. Az 1950-es évek két legkiemelkedőbb Valencia játékosa Antonio Puchades és Jacinto Quincoces volt.[6] 1960-tól 1980-ig1980-tól 1990-ig1990-től 2000-ig2000-tőlMeztörténet
Sikerek
JátékoskeretJelenlegi keretUtolsó módosítás: 2024. május 9.[7] A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek. A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.
Jelentős játékosokSpanyol labdarúgók
Külföldi labdarúgókEdzők
ElnökökJegyzetek
Elsődleges források
Külső hivatkozások
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
Portal di Ensiklopedia Dunia
